Futsal vb-selejtező: a pótselejtezőben a belgákkal játszanak a mieink

2023.03.10. 15:15
null
Turzó József szövetségi kapitány szerint az egyik legerősebb ellenfelet kaptuk meg (Fotó: Vas Népe/Unger Tamás)
A magyar futsalválogatott a belga csapattal játszik a világbajnoki pótselejtezőben.

 

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának pénteki híre szerint Turzó József együttese április közepén lép pályára az oda-vissza vágós párharcban, amelynek győztese a selejtezősorozat legjobb húsz csapata közé kerül.

A válogatott az izraeliek múlt heti, 6–1-es legyőzésével, majd a horvátok elleni 1–1-es hazai döntetlennel a második helyen zárt vb-selejtezőcsoportjában. A 12 selejtezőcsoportból az elsők mellett a négy legjobb második egyenes ágon továbbjutott az elitkörbe, a mieink azonban pótselejtezőn biztosíthatják be a vb-részvételt.

Belgium eddig három világbajnokságon vett részt (Magyarország egyszer, 1989-ben volt tagja a mezőnynek), a csoportküzdelmeket két győzelemmel és két vereséggel zárta. A magyar válogatott a 30., a belga a 31. helyen áll a nemzetközi szövetség világranglistáján.

„A hét lehetséges ellenfélből az egyik legerősebbet kaptuk. A belga válogatottat nagyszerű egyéni képességekkel rendelkező játékosok alkotják, ennek megfelelően az egyéni teljesítmények dominálnak a mérkőzéseiken. Nehéz dolgunk lesz, csak egységes csapatként lehet esélyünk a továbbjutásra, de mindent megteszünk a továbbjutás érdekében” – mondta az mlsz.hu-n Turzó József a sorsolás után.

A mérkőzéseket április 10. és 19. között rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Nyíregyházán kezdi meg a magyar futsalválogatott a vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2026.09.23. 17:53

Hat gólt szerezve nyert a veretlen Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:25

Visszavágott az üzbégeknek a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.19. 19:04

Futsal: a válogatott játékos első magyarként bemutatkozott a spanyol élvonalban

Légiósok
2026.09.14. 20:40

Ötször talált be a DEAC, nyert a Berettyóújfalu is a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 22:33

Az Újpest 21 gólt szerezve nyert a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.10. 23:16

Felkészülés: kikapott Ukrajnától a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.10. 20:03

A női futsalválogatott döntetlent játszott az Eb-ezüstérmes Ukrajnával

Magyar válogatott
2026.09.09. 20:13