Mérce-e az újrázás? – Gyenge Balázs jegyzete

Van egy nehéz szituáció a labdarúgóedzők világában: a képzettség és a siker nem feltétlenül jár kéz a kézben, így a szakemberek megítélése nem minden esetben lehet egységes vagy objektív.
Van egy nehéz szituáció a labdarúgóedzők világában: a képzettség és a siker nem feltétlenül jár kéz a kézben, így a szakemberek megítélése nem minden esetben lehet egységes vagy objektív.

Kérdés, tekinthető-e értékmérőnek, mércének, ha valakit egy csapat egynél több alkalommal állít csatasorba? Egyfelől mindenképpen, hiszen olyan eredménycentrikus közegben, mint a labdarúgás, még a legkevésbé hozzáértők sem lőnék magukat lábon szándékosan kétszer – vagy többször – az eredményeket nélkülöző edző két szép szeméért (persze a gyarlóság mezején előfordulhat olyan rosszhiszemű magatartás, ami ezt is felülírja, de most maradjunk a normalitás talaján). Ok-okozati összefüggésben tehát kijelenthető: csak olyasvalakit hívnak vissza korábban betöltött pozícióba, aki azért letett valamit az asztalra.

A kevésbé pallérozott vagy a profi mentalitást nélkülöző futballközegekben mégis előfordul, hogy személyes indíttatás vezérli az edzőkeringőt, az elkapkodott szerződtetéseket és/vagy az elsietett menesztéseket szintén kevésbé megfontoltan, még véletlenül sem hideg fejjel igyekeznek korrigálni a klubvezetők. Márpedig az ilyen helyzetekben a realitás állíthat olyan csapdát, amely miatt a legjobb megoldás nincs meg (mert például a kiszemelt edző éppen foglalt), és végül a legkevésbé rossznak tűnő húzással igyekeznek palástolni egy korábbi elhibázott döntést: a klubot már ismerő edző visszahívásával.

Persze ilyenkor kettőn áll a vásár, mert ha egy edzőt korábbi érdemei ellenére, hullámvölgy után, netán igazságtalanul menesztenek, majd nincs látható vagy a háttérben meghúzódó kompenzáció számára – akárcsak egy bocsánatkérés –, könnyen a megalkuvó szerepébe süllyedhet.

A legveszélyesebb együttállás pedig az, ha eleve olyan mérgező kapcsolat jön létre, amelyben az egyik szeret (az edző), a másik pedig engedi, hogy szeressék (a klub, amelyet egy vagy több vezető képvisel), miközben mindkét fél tudja, hogy a kötelék csak rövid, meghatározott időre szól, és szó sem lehet hosszú távú elköteleződésről, adott esetben még kiugróan jó eredményekkel sem.

Hogy az ilyen, esetlegesen méltatlan helyzeteket elkerülje a labdarúgás világa, és hogy az edzők munkáját és rátermettségét pontosabban ítélhessük meg, először is az edzőváltások számát lenne célszerű lejjebb szorítani – kár, hogy még véletlenül sem efelé tart a profi futball.

Így viszont továbbra is fennáll az a nehéz szituáció a labdarúgóedzők világában, hogy pontosabb képet alkothassunk a tudásukról.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!