Gyász: 38 évesen elhunyt a mieink ellen gólt szerző lett védő

Vágólapra másolva!
2023.06.06. 20:45
null
Gints Freimanis (1985–2023) (Fotó: Getty Images)
Életének 39. évében hosszú, súlyos betegség után elhunyt a 13-szoros lett válogatott védő, Gints Freimanis – számolt be róla kedden a Lett Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján.

 

Freimanisnál 2021 októberében diagnosztizáltak bőrrákot, s a kezelések ellenére szervezete másfél év küzdelem után feladta a harcot.

A 38 éves korábbi védő pályafutása legnagyobb sikereit a Jelgava színeiben érte el, háromszor nyert Lett Kupát. Freimanist 2016-ban a lett élvonal legjobb védőjének választották meg, a válogatottban 2014 és 2018 között 13 mérkőzésen lépett pályára. Egyszer volt eredményes, 2017 augusztus végén a mieink elleni budapesti világbajnoki selejtezőn ő szépített 2–0-s magyar vezetésnél – a magyar válogatott góljait Kádár Tamás, Szalai Ádám és a saját kapujába találó Aleksandrs Solovjovs szerezte a 3–1-s hazai sikerrel zárult meccsen.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
4 órája

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
2026.02.02. 09:02

Gyász: elhunyt Lukáts György újságíró

Egyéb egyéni
2026.01.29. 22:03

Kiderült, mi okozhatta a PAOK-szurkolók romániai tragédiáját

Európa-liga
2026.01.28. 16:32

Elhunyt Boros Árpád, a DVTK kosárlabda-szakosztályának korábbi elnöke

Kosárlabda
2026.01.28. 07:57

Gyász: elhunyt egy versenyző a Tihany Trail terepfutóversenyen

Egyéb egyéni
2026.01.19. 11:23

Utolsó útjára kísérték Róth Kálmán kézilabdaedzőt

Kézilabda
2026.01.16. 14:00

Emblematikus edzőjét gyászolja a Bordeaux és a Marseille

Francia labdarúgás
2026.01.12. 13:07
Ezek is érdekelhetik