MLS: Ha a pénz döntött volna, Szaúd-Arábiába megyek – Messi

2023.06.07. 22:16
null
Több európai ajánlata is volt Messinek (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Lionel Messi bejelentette, hogy az MLS-ben szereplő Inter Miaminál folytatja pályafutását. A Mundo Deportivónak és a Sportnak adott interjújából szemezgettünk.


TÁVOZÁS PÁRIZSBÓL

„Vegyes érzelmekkel távoztam a PSG-től. Az első év különösen nehéz volt, de a második már sokkal jobban sikerült, főleg az első hat hónap. Ekkor már jól éreztem magam a családommal a városban, a csapatban is jól ment, de a világbajnokság után valami megváltozott. Összességében nehéz két év van mögöttem...”

ÚGY TŰNT, VISSZATÉRHET A BARCELONÁHOZ

„Xavival rengeteget beszéltem az utóbbi időben egy esetleges visszatérésről, jóval többet mint az elnökkel, Joan Laportával. Úgy tűnt, visszatérhetek, de nem így alakult. Úgy volt, a La Liga mindent elfogadott, ami ehhez kellett volna, de a klubnak túl sokat kellett volna áldoznia értem.”

„Sok dologgal vádoltak már meg, mióta távoztam a Barcától, ezt nem akartam újra átélni. Ahogy az imént is elmondtam, nehéz volt számomra az elmúlt két év, a világbajnokság idejét leszámítva nem élveztük, s ennek több oka van.”

„Az igazság az, hogy még addig sem jutottunk el a Barcelonával, hogy a szerződésről beszéljünk. Küldtek nekem egy ajánlatot, de semmi hivatalos. Sosem beszéltünk fizetésről. Ettől függetlenül szeretnék továbbra is közel maradni Barcelonához. Remélem, egy nap majd segíthetem a klubot, amit annyira szeretek.

NAGYON VÁRTÁK ŐT A BARCA-DRUKKEREK

„Melengette a szívemet, amikor a nevemet skandáló Barcelona-szurkolókról láttam videókat, vagy amikor ezt élőben éltem át... Furcsa volt számomra végignézni Sergio Busquets, Jordi Alba, Gerard Piqué és a többiek távozását, szerettem volna én is így búcsúzni a klubtól... Furcsa volt az is, hogy a Barca-szurkolók úgy skandálták néha a nevem, hogy már ott sem voltam.”

A TÖBBI AJÁNLAT

„Ha a pénzen múlt volna a döntésem, Szaúd-Arábiába mentem volna. Nagyon sok pénzt ajánlottak nekem, de nem ez volt a lényeg. Az igazság az, hogy kicsit sem ez alapján hoztam meg a döntésem. Több európai csapattól is kaptam ajánlatot, de ahogy már mondtam, csak a Barcához szerettem volna igazolni, ha maradok. Így, hogy az nem jött össze, kipróbálok valami újat Miamiban.

 

Legfrissebb hírek

Sergio Busquets edzőként térhet vissza Barcelonába

Spanyol labdarúgás
38 perce

Örök kérdés marad: Diego Maradona vagy Lionel Messi?

Foci vb 2026
6 órája

Gazdag gólja kevés volt, kikapott a Columbus

Légiósok
6 órája

Maradona és Messi – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
15 órája

Az ötszörös BL-győztes Casemiro az Inter Miamihoz szerződött – hivatalos

Minden más foci
18 órája

Az argentin pályaedző személyesen akar bocsánatot kérni Dani Olmótól

Foci vb 2026
19 órája

A Minnesota United elköszönt James Rodrígueztől

Minden más foci
Tegnap, 11:21

Argentínában Lionel Scaloni kapitány meggyőzése a legfontosabb feladat

Foci vb 2026
Tegnap, 7:05