Sportrádió: akár magyar csapattársa is lehet Messinek az Inter Miamiban

P. V.P. V.
2023.06.30. 10:25
null
Pintér Dániel pályafutását nagyban befolyásolhatja Lionel Messi Miamiba igazolása (Fotó: Facebook)
A Sportrádió Sportreggel című műsorában Csisztu Zsuzsa és Harsányi Levente beszélgetett a Miamiban dolgozó Cséke György futballedzővel, aki azt is megemlítette, hogy az Inter Miami utánpótlásában szereplő Pintér Dánielnek akár esélye nyílhat arra, hogy Lionel Messi csapattársa legyen a felnőtteknél. 
Lionel Messi teljesítheti be David Beckham nagy amerikai álmát

A 2007-es születésű csatár – aki már a magyar U16-os válogatottban is bemutatkozott – az Inter Miami U17-es csapatával megnyerte az MLS-kupát, s emiatt az Egyesült Államokban magas szinten jegyzik. Ezért nem kizárt, hogy a közeljövőben számolnak vele a felnőttcsapatban is.

„Pintér Dánielnek nagy esélye van arra, hogy Messivel játsszon– jelentette ki Cséke György, hozzátéve: amennyiben marad a tengerentúlon: – Az amerikai fiatalok Európába szeretnének menni, neki is a tervei között szerepel, s van is magyar útlevele, hogy ezt megtehesse. Messi érkezése viszont nagyban befolyásolhatja a pályafutását, komoly érv lehet a maradás mellett.

Legfrissebb hírek

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
2026.08.13. 09:28

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Argentína szabad kezet ad, Lionel Messi maga dönti el, hogy mikor vonul vissza

Minden más foci
2026.08.08. 09:57

Thomas Müller csapattársa lehet Kanadában Gazdag Dániel – sajtóhír

Légiósok
2026.08.07. 10:35