Szaúd-Arábia: a PL-ből három játékost, a Serie A-ból középpályást és edzőt néztek ki – sajtóhírek

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.26. 12:16
null
Hakim Zijes, Marcelo Brozovic, Roberto Firmino és Édouard Mendy is Szaúd-Arábiába igazolhat (Fotók: Getty Images)
A nyár beköszöntével egyre inkább felpörög az átigazolási piac a labdarúgás világában, s ebből a mostani nyáron bőven kiveszik a részüket a szaúdi klubok, melyek a „fél világot” megszereznék, s most újabb topligás labdarúgókat, illetve egy edzőt is hoznának.

 

Az átigazolási ügyekben jól értesült olasz újságíró, Fabrizio Romano úgy tudja, hogy az angol élvonalbeli Chelsea-től Kalidou Koulibaly után újabb labdarúgók igazolhatnak Szaúd-Arábiába.

A transzferguru úgy tudja, hogy Édouard Mendy átigazolásáról már megegyezett a Chelsea és az Al-Ahli, a szenegáli kapus hétfőn teljesíti az orvosi vizsgálatokat, ezt követően jelentheti be klubja.

Hozzá hasonlóan a marokkói támadó, Hakim Zijes közel áll ahhoz, hogy Cristiano Ronaldo csapattársa legyen és az Al-Naszrhoz szerződjön, Romano úgy tudja, hogy az üzletet hétfőn (ma) vagy kedden véglegesíti a két klub.

 


Az említett szaúdi csapatok azonban nem csak a londoniaktól erősítenének, hiszen az olasz újságíró szerint az Al-Ahli ajánlatot tett a Liverpooltól szerződése lejártával távozó brazil támadó középpályásnak, Roberto Firminónak, akinek képviseletével zajlanak a tárgyalások és a hírek szerint három éves, 2026-ig szóló szerződést ajánlottak neki. Romano szerint az Al-Ahli bízik benne, hogy minden a terve szerint alakul, így a brazil szerdán vagy pénteken eshet át az orvosi vizsgálatokon.

 


 

CR és Zijes friss Bajnokok Ligája-döntős csapattársat is kaphat, hiszen az Al-Naszr képviselői Milánóban tárgyalnak az Inter horvát középpályásával, Marcelo Brozoviccsal, aki nyitott ugyan az ajánlatra, de első alkalommal még nem tudtak megegyezni a felek, azóta viszont 23-24 millió eurós vételárról állapodtak meg a klubok.

 



A szaúdiak nemcsak labdarúgókat, hanem edzőket is szeretnének a ligába vonzani, s az Al-Ittihaddal bajnoki címet szerző Nuno Espírito Santo után újabb nagy névre csapnának le, hiszen az olasz Juventust irányító Massimiliano Allegrinek 2025-ig szóló szerződést ajánlott az Al-Hilal, amely évente 20 millió eurós fizetést adna az olasz szakembernek. Romano viszont úgy tudja, hogy a klub múlt csütörtökön valóban megkereste Allegrit, aki nemet mondott az ajánlatra, mert a Juventusra szeretne koncentrálni.

 

Legfrissebb hírek

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
Tegnap, 9:44

Karim Benzema az Al-Hilalban folytatja pályafutását – hivatalos

Minden más foci
2026.02.02. 22:38

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Gradisar megkapta az engedélyt, hogy elutazzon Újpestre – a repülőről posztolt

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 08:11

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Cristiano Ronaldónak meggyűlt a baja az őrzőivel, de a végén ünnepelhetett – videó

Minden más foci
2026.01.27. 14:26
Ezek is érdekelhetik