Szívből – ez a kulcsszó  – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
2023.08.03. 23:16

Nincs sok értelme eredményeket összehasonlítgatni, de a Häcken három góllal jobb a Fradinál. Legalábbis ha a feröeri KÍ a viszonyítási alap, s mi lehetne más aktuálisan Bajnokok Ligája-selejtező idején. Más kérdés, hogy a svéd bajnok éppen úgy szégyenszemre elbúcsúzott az álmaitól, megmosolyogtatóvá tette a magabiztos reményeket, mint a mi kis bajnokunk, s kénytelen volt meghajolni a hit és a lelkesedés előtt.

Mert a feröeri csapat ezúttal hosszabbítás után, tizenegyesekkel, de túljutott második ellenfelén is a legrangosabb sorozatban, már biztos, hogy legrosszabb esetben csoportkörös lesz az Európa-konferencialigában, ami nagy szó, nagy eredmény.

BL: újabb elképesztő csoda! Hatgólos iksz és 11-esek után a svéd bajnokot is kiejtette az FTC-t búcsúztató KÍ
Játékossors: a feröeri csapat kapusa tavasszal még védőt játszott
BL: Villanyszerelőként dolgozom 8-tól 4-ig, utána megyek edzésre – a Fradit kiejtő KÍ játékosa
Történelmi blama: a feröeri KÍ kiütötte a Ferencvárost a BL-ből

Innen a földről érdekes figyelni, hogy nem csak a gazdag embert húzza ág. Embere válogatja, nyilván akadnak, akik csodálkoznak azon, hogy bizony még ma, amikor a népmesék tanulságai már csak az történészek, kutatók számára érdekesek, elindul a legkisebb fiú, és nyilván a végén nem lesz az övé a világszép királykisasszony, de közelebb kerül hozzá, mint a díszes hintón érkező ifjak.

Ez azért ad némi reményt arra, hogy a labda nem feltétlenül arra gurul, amerre a csillogó aranyak. Nem túl sokat, de annyit bizonyosan, amennyit a fizika törvényei diktálnak: a labda megvesztegethetetlen, az erő-ellenerő tételére esküszik minden körülmények között.

Divat mostanság, hogy a költségvetésük alapján hasonlítják össze a csapatokat, a KÍ futballistáinál pedig visszatérően rögzítik, hogy a játékosok állásban vannak, van kenyérkereső foglalkozásuk is. És mégis... Azaz: persze hogy! Mert bár a klub körüli cégek adnak munkát a futballistáknak, és szabadságot kell kivenniük egy-egy többnapos utazás-idegenbeli meccs kombó esetén, nem sok szabadidejük marad. Hogy mégis produkáljanak, ahhoz a játék szeretete kell, amit nem mindig látni a legnagyobb vagy annak kinevezett sztárok arcán.

És noha elbúcsúzott a kupától, nem mehetek el szó nélkül a Kecskemét mellett sem, függetlenül a tegnapi eredménytől, hiszen hasonló tünetekkel vitézkedett a csapat az elmúlt ezüstérmes idényben és Rigában is. Meg aztán visszafogottan, de feltétlen örömmel fogadják a dicséreteket, tisztában lévén a lehetőségeikkel, a képességeikkel.

Az ilyesmi nem kapható a boltban, nem érkezhet a szponzoroktól, vagy megteremtik egy klubnál, vagy nem. Sokra nem mennek a sajnálatommal, de szívből fájlalom, hogy hiányzott náluk az utolsó lépés.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
Tegnap, 0:31

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36

Csatársirám – Galambos Dániel jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.19. 23:18

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11