Ukrajna: alkohol miatt kómába esett a Kisvárda egykori légiósa

M. B.M. B.
2023.09.29. 13:15
null
Artem Milevszkij egy Ferencváros elleni mérkőzésen (Fotó: Micheller Szilvia)
Súlyos állapotban került kórházba az ötvenszeres ukrán válogatott Artem Milevszkij, a Kisvárdán is megforduló egykori középcsatár alkoholizmussal küzd és kómába esett – írja a Football24.ua ukrán futballportál.

Az ukrán portál Milevszkij barátja, Olekszandr Alijev Instagram-történeteire hivatkozva arról számolt be, hogy a Dinamo Kijevvel korábban négyszeres ukrán bajnok és kupagyőztes labdarúgó állapota nagyon súlyos, de az orvosok mindent megtesznek a megmentéséért. A kezelések költségeit korábbi klubjának elnöke és tulajdonosa, Ihor Szurkisz állja.

Egy másik ukrán portálnak, az Obozrevatelnek Milevszkij egykori csapattársa, Goran Popov nyilatkozott az egykori csatár helyzetéről. Az északmacedón korábbi balhátvéd elmondta, hogy Milevszkij pályafutását végigkísérték az alkoholproblémák, és látványosan nem tudott bánni a pénzzel. Popov azt ajánlotta a csapattársának, hogy magas fizetését fektesse ingatlanokba.

„Amikor józan volt, egyetértett velem, azt mondta, hogy »Goran, igazad van«, de részegen teljesen kifordult magából. 15-20 fős társaságokkal ment be éttermekbe, és mindenkinek ő fizette a fogyasztását, nem tűrhette, hogy más tegye meg ezt. Ő a barátom és mindig készen állok arra, hogy segítsek neki, de az elmúlt hat-nyolc hónapban mindenkitől eltávolodott és nem lehetett elérni” – nyilatkozta Goran Popov.

Ukrán sajtóhírek szerint Milevszkij – aki 2018-ban 11 tétmeccsen lépett pályára a Kisvárdában – nagyon nehezen tudta feldolgozni pályafutása végét, majd a háború kitörése után tovább súlyosbodtak az alkoholgondjai és napi szinten lerészegedett. Az egykori támadó a megsegítésére irányuló kísérleteket figyelmen kívül hagyta és mindenkivel megszakította a kapcsolatot – így esett végül kómába s került súlyos állapotban kórházba.

 

 

Legfrissebb hírek

Bódog Tamás szerint a koponyatörés sem kizárt játékosánál

Labdarúgó NB I
8 órája

Bohdan Melnik: Itt az ideje, hogy legyőzzük a Szparit!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:46

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 14:21

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 07:06

Négy gólt szerezve nyert Kisvárdán az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 19:27

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09