Niké Liga: menesztette edzőjét az újonc Kassa – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.10.23. 12:08
null
Már nem Anton Soltis a Kassa vezetőedzője (Fotó: FC Kosice)
Egymást követő hat vereség után menesztette vezetőedzőjét, Anton Soltist a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Niké Liga) újonc FC Kassa vezetősége – közölte honlapján a klub.

Az újonc kassai csapat jól kezdte az első osztály új idényének küzdelmeit, hiszen szeptember elején csak egy pont volt a hátránya a 6. helyezetthez képest, ám aztán hullámvölgybe került a csapat, s sorozatban hat bajnokit veszített el, így az alapszakasz felénél visszacsúszott a 10. helyre. Ezért a klub vezetősége Anton Soltis vezetőedző és szakmai stábjának (Móder Roland és Ondrej Duda másodedzők) menesztése mellett döntött.

„A rossz sorozat és a csapat hullámzó teljesítménye miatt úgy döntöttünk, hogy nem fogunk tovább együtt dolgozni. Személyesen nagyon sajnálom, hogy így kellett döntenünk, mivel Soltis mester nagyon sokat tett a klubért” – mondta az FC Kassa vezérigazgatója, Pavol Turczyk a klub honlapjának, s megjegyezte, már tárgyalnak az új edző kilétéről.

A kassaiak szerdán a Szlovák Kupában a DAC fiókcsapata, a Somorja vendégeként lépnek pályára, s várhatóan ideiglenes edző irányítja az első osztályú csapatot.

Legfrissebb hírek

Niké Liga: Dunaszerdahely–Zólyombrézó

Minden más foci
1 órája

Kétgólos kassai vezetés után komáromi győzelem

Minden más foci
23 órája

Niké Liga: dunaszerdahelyi koncert a rivális Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.09.01. 11:37

A DAC háromgólos sikert aratott az eddig hibátlan Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.08.31. 20:55

Megtört a jég, győzött a Komárom

Minden más foci
2025.08.31. 09:28

Niké Liga: Továbbra is pont nélkül a Komárom

Minden más foci
2025.08.24. 19:22

„Nagyon kívánom, hogy sok ilyen meccset játsszak” – a duplázó Kovács Mátyás a Kassa győzelme után

Minden más foci
2025.08.24. 13:30

Négy gólt lőve nyert odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.08.23. 22:30
Ezek is érdekelhetik