Videó: CR úgy felhúzta magát, a bírót is le akarta cserélni

Vágólapra másolva!
2023.10.31. 18:09
Cristiano Ronaldo 38 évesen is tud olyat előhúzni a kalapból, amilyet még nem látott a világ. Igaz, az Al-Naszr futballistája most nem egy kreatív trükkel vagy egy hatalmas góllal hívta fel magára a figyelmet, hanem egy apró gesztussal…

A szaúdi Király-kupában Cristiano Ronaldo csapata, az al-Naszr a Steven Gerrard által irányított Al-Ittifak együttesét fogadta, és a hazaiak számára nem indult túl jól a meccs.

CR ugyanis már a 12. percben begyűjtött egy sárga lapot, majd az első félidő végére a piros lap is előkerült, amit egy meg nem adott gól után Anderson Talisca érdemelt ki a játékvezető szerint könyöklésért – így emberhátrányba kényszerítve az Al-Naszrt.

A második félidőben sem volt igazán a hazaiakkal a bíró a portugál klasszis szerint, akinél a találkozó 53. percében telt be a pohár, és nemes egyszerűséggel jelezte: ideje lenne lecserélni a játékvezetőt, Piero Mazát!

A chilei bíró egyébként 2022-ben például a Finalissimát, azaz a Copa America-győztes argentin és az Európa-bajnok olasz válogatott összecsapását vezette.

Legfrissebb hírek

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
2025.09.10. 15:31

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:31

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20

Jön Cristiano Ronaldo 11. meccse magyar csapat ellen – 9 győzelem és 8 gól a mérlege

Magyar válogatott
2025.09.09. 11:49

A szurkolók négyötöde portugál győzelmet vár a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott - élő
2025.09.09. 11:47

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01

Szoboszlai: Nagyon várom a példaképem, Ronaldo elleni mérkőzést!

Magyar válogatott
2025.09.08. 13:09
Ezek is érdekelhetik