Törökország: hiába a döntés, a Fener és a Galata nem akar Szaúd-Arábiában játszani

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.11.06. 21:06
null
Meccshangulat az Atatürk Olimpiai Stadionban (Fotó: AFP)
Sem a bajnok Galatasaray, sem a kupagyőztes Fenerbahce nem kíván eleget tenni a Török Labdarúgó-szövetség határozatának, amely szerint az idei szuperkupa-mérkőzést Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban rendezzék meg.

 

A török szövetség – amely erősen támogatta Szaúd-Arábia világbajnokság-rendezési ambícióját – a napokban határozatban jelentette be, hogy elfogadta a szaúdi királyságból kapott ajánlatot, ennek értelmében a szuperkupa-mérkőzés december 29-én Rijádban lesz.

Ezt követően a Fenerbahce elnöksége egyhangú szavazással kinyilvánította, hogy a modern Törökország 100. születésnapján méltatlan lenne külföldön lejátszani a szuperkupa-mérkőzést, és azt javasolta, hogy a meccs legyen az isztambuli Atatürk Olimpiai Stadionban.

Az Ajanspor török sportoldal a hírről beszámolván hozzáteszi, hogy Ugur Dündar, a klub egyik tekintélyes vezetője arról is beszélt: nem lenne helyes a mérkőzést pont a 100. évfordulón egy olyan országban lejátszani, amelyik finoman fogalmazva nem szimpatizál a török államalapító, Kemal Atatürk világi államról vallott elveivel.

A Galatasaray a török futballbarátokra hivatkozva érvel. „A szuperkupa-meccs külföldi rendezése ambiciózus terv, de szurkolóként nem tudom támogatni. Harmincmillió drukker véleménye ez, valószínűleg a Fenerbahce hívei is egyetértenek velem. Semmi sincs még eldöntve. A szövetségnek helyre kell hoznia a hibáját” – fogalmazott Metin Öztürk, a bajnokcsapat alelnöke.

A török szövetség egyelőre nem adott ki újabb közleményt az ügyben.

Legfrissebb hírek

Sallai Rolandék magabiztos győzelmet arattak Szalai Attiláék felett – videó

Légiósok
6 órája

Sallaiért Londonból jelentkeztek – csillagászati összegért engednék el

Légiósok
2025.12.20. 14:18

Nagy hajrával nyert a Valencia a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.16. 23:18

Sallai Roland a tizenhatosról lőtt gólt a Galatasarayban – videó

Minden más foci
2025.12.13. 18:24

Sallaiék kikaptak a tizenegyest hibázó Monacótól, nehéz helyzetbe kerültek a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.12.09. 22:56

Ismét tétmeccsen játszhat Sallai Roland

Bajnokok Ligája
2025.12.09. 14:51

Törökország: igazságos pontosztozkodás a szuperrangadón

Légiósok
2025.12.01. 20:20

Naby Keita: Büszke vagyok csapatunk teljesítményére

Európa-liga
2025.11.29. 07:41
Ezek is érdekelhetik