MLS: az Inter Miami hamarosan bejelenti Luis Suárez érkezését – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
2023.12.22. 11:23
null
Fabrizio Romano szerint az Inter Miami hamarosan bejelenti Luis Suárez szerződtetését (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, nemrég elköszönt a brazil élvonalbeli Gremiótól a holland Ajax, az angol Liverpool, a spanyol FC Barcelona és Atlético Madrid korábbi klasszisa, Luis Suárez, aki egyre közelebb áll ahhoz, hogy ismét Lionel Messi csapattársa legyen, de már az Inter Miaminál.

Luis Suárez 2023 januárjában igazolt az uruguayi Nacionaltól a brazil Gremióhoz. Azok után, hogy Lionel Messi nyáron, szerződése lejártával elhagyta a Paris Saint-Germaint és bejelentette, hogy az MLS-ben szereplő, David Beckham által résztulajdonolt Inter Miaminál folytatja pályafutását, több barátját is összeboronálták a floridai klubbal. Jordi Alba és Sergio Busquetsvalóban aláírt a csapathoz, de Luis Suárez annak ellenére maradt Brazíliában, hogy még az is felmerült, kivásárolja magát a szerződéséből. Ám végül más megoldást választottak és hosszabbítás helyett lerövidítették az uruguayi támadó szerződését.

Luis Suárez továbbra sem tett le arról, hogy újra együtt játszon Lionel Messivel, annak ellenére sem, hogy brazíliai búcsúja során arról beszélt, a teste jelez neki és érzi a fájdalmat.

Az átigazolásokra szakosodott olasz újságíró, Fabrizio Romano most X-oldalán arról számolt be, hogy minden készen áll ahhoz, hogy az Inter Miami bejelentse Luis Suárez szerződtetését, szóban ugyanis már egy hónappal ezelőtt megszületett az egyezség a felek között, az uruguayi pedig egy idényre ír alá hosszabbítási opcióval.


 

Legfrissebb hírek

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
21 perce

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2 órája

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Argentína szabad kezet ad, Lionel Messi maga dönti el, hogy mikor vonul vissza

Minden más foci
2026.08.08. 09:57

Thomas Müller csapattársa lehet Kanadában Gazdag Dániel – sajtóhír

Légiósok
2026.08.07. 10:35

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

Gazdagék megnyerték az első meccsüket a Ligák Kupája idei sorozatában

Minden más foci
2026.08.05. 06:53