UEFA: Nem ért egyet Ceferin terveivel, lemondott posztjáról Zvonimir Boban

M. B.M. B.
2024.01.25. 10:49
Zvonimir Boban három évig volt az UEFA szakmai igazgatója (Fotó: Getty Images)
Lemondott posztjáról az Európai Labdarúgó-szövetség szakmai igazgatója, Zvonimir Boban – írja többek között a New York Times és a horvát gol.hr.

A korábbi kiváló középpályás három év után távozott posztjáról, döntését azzal indokolta, hogy nem ért egyet a szervezetet irányító Aleksander Ceferin döntéseivel.

„Noha hangot adtam aggodalmaimnak és elmondtam, hogy nem értek egyet, az UEFA elnöke továbbra is úgy véli, hogy az általa javasolt változtatásokban nincs semmi kivetnivaló sem jogi, sem erkölcsi szempontból, és a személyes ambícióit igyekszik megvalósítani” – fogalmazott közleményében Zvonimir Boban, hozzátéve, hogy Ceferin elnöksége jól indult, de a szlovén sportvezető azóta eltávolodott a reformjai mögött álló értékektől.

„Én is tudom, hogy semmi sem ideális, és bizonyos helyzetekben valóban fontos, hogy kompromisszumokat tudjunk kötni. A mostani irányvonal viszont szembemegy az elveimmel és az általam vallott értékekkel, így ebben nem tudok részt venni” – mondta a korábban a Milanban is dolgozó sportvezető.

Mint arról mi is beszámoltunk, az UEFA belső szabályzata három ciklusban maximalizálja egy adott elnök regnálását, de Ceferin a szabályzat megváltoztatásával szeretné elérni, hogy negyedik ciklusát is elkezdhesse a szövetség élén.

 

Legfrissebb hírek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
22 órája

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41

„Azonosítanunk kell a felelősöket, és el kell számoltatnunk őket” – az UEFA már nem bízik Infantinóban

Minden más foci
2026.08.01. 13:24