A Paks is érdeklődött, de a DAC-ba igazol az ETO kapitánya – NS-infó

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2024.02.15. 10:13
Keresztes Krisztián az ETO FC Győrtől a DAC-hoz igazol (Fotó: Nagy Gábor)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Niké Liga) felsőházi rájátszásra hajtó Dunaszerdahelyi AC-ban folytatja pályafutását a labdarúgó NB II-ben feljutásra esélyes ETO FC Győr csapatkapitánya, Keresztes Krisztián.

A Nemzeti Sport úgy értesült, hogy még a mai nap folyamán bejelenti a Dunaszerdahelyi AC Keresztes Krisztián szerződtetését. A 24 éves védő pályafutását a Lurkó FC-ben kezdte, majd Szombathelyen a Haladásnál és az Illés Akadémián is megfordult, s az ifjúsági Bajnokok Ligájában is pályára lépett, ezt követően szerepelt Ajkán, Sárváron és Dorogon is, majd tavaly igazolt az NB II-ben feljutásra hajtó ETO FC Győrhöz, melynek ősszel csapatkapitánya is volt.

Keresztes azonban a téli felkészülést a dunaszerdahelyi csapattal teljesítette, s három felkészülési mérkőzésen is pályára lépett.

„Krisztián játéka tetszett Xisco Munoz mesternek és nekünk is. Meglátjuk, mit hoznak a következő napok, február huszonegyedikéig tart az átigazolási időszak” – nyilatkozta lapunknak az idény előtti sajtótájékoztatón Jan Van Daele, a DAC ügyvezető igazgatója.

Úgy tudjuk, Keresztes iránt az NB I-et vezető Paks is érdeklődött, de végül az ETO-val szoros kapcsolatban lévő DAC-hoz igazol, amelyben jelenleg két magyar, Vitális Milán és Csinger Márk szerepel.

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

Győri reménysugár: Csinger Márk és Zseljko Gavrics is a csapattal edzett

Európa-konferencialiga
2026.08.11. 16:55

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Keresztes Krisztián bemutatkozott a 2. Bundesligában

Légiósok
2026.08.09. 16:03

Keresztes Krisztián a Greuther Fürth egyik vezére lehet

Német labdarúgás
2026.08.09. 11:41

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Dárdai Mártonnal repülőrajttal kezdene Bochumban a Hertha

Német labdarúgás
2026.08.07. 11:38

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35