DAC: a Slavia belső védője érkezett, hárman a fiókcsapatban folytatják

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2024.02.07. 22:56
Komoly nemzetközi tapasztalattal felvértezett védőt szerződtetett a DAC (Fotó: Lelkes Ernő/DAC)
Tovább változik a szlovák labdarúgó-élvonalban (Niké Liga) érdekelt DAC játékoskerete. A sárga-kék együttes a napokban szerződtette a Slavia Praha ukrán bekkjét, Taras Kacsarabát.

 

„Az idény elején megsérültem, kevesebbet játszottam, ráadásul a szerződésem is lejárt, ezért úgy éreztem, hogy változásra van szükségem. Két ajánlatom volt: az egyik a koreai bajnokságból, a másik a DAC-tól. Végül a Dunaszerdahely mellett döntöttem, mert mentalitásban közelebb áll hozzám és mindig a legmagasabb célokat tűzi ki maga elé, akárcsak a Slavia. Számomra most az a fontos, hogy végigjátsszam a meccseimet és ezeken jól teljesítsek, mert szeretnék visszakerülni a válogatottba. Remélem, hogy segíteni tudok a DAC-nak, a DAC pedig nekem” – nyilatkozta a klubhonlapnak Taras Kacsaraba, aki két és fél éves szerződést kötött a csallóköziekkel.

A 29-éves középső védő több mint 160 alkalommal lépett pályára a cseh, illetve az ukrán élvonalban, míg az európai kupákban 26 meccsen jutott szóhoz. A 189 centiméter magas bekk eddig három mérkőzésen szerepelt az ukrán válogatottban.

Lapunk továbbá úgy tudja, hogy kedden Samuel Petrás, Miroslav Kácer és Alex Cermák is kikerült a DAC keretéből – a három labdarúgó a másodosztályban érdekelt fiókcsapat, a Somorja (Samorín) kötelékében folytatja a felkészülést. A klub cikkünk megírásakor még nem adott hírt a három játékos sorsáról.

 

Legfrissebb hírek

Geri Ádám elárulta, mi a Kassa célja a tavaszi szezonban

Minden más foci
14 órája

Redzic Damir a Red Bull Salzburgba szerződik – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 15:42

Felkészülés: komáromi és kassai győzelem, DAC-döntetlen

Minden más foci
2026.01.31. 18:53

NS-infó: Redzic Damir a Salzburg játékosa lehet

Légiósok
2026.01.30. 07:36

A DAC döntetlent játszott az Austria Wiennel

Minden más foci
2026.01.26. 16:45

Felkészülés: DAC-döntetlen az OFK Beograd ellen

Minden más foci
2026.01.21. 18:02

Vida Máté: Ez egy olyan helyszín, ahová az ember akár ingyen is visszajönne

Minden más foci
2026.01.17. 17:32

Felkészülés: ötöt rúgott a DAC a Karcagnak – videó

Minden más foci
2026.01.16. 18:43
Ezek is érdekelhetik