Háromgólos hátrányból visszajött, tizenegyesekkel mégis kiesett az Al-Naszr

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2024.03.11. 23:16
Cristiano Ronaldo a rendes játékidőben és a tizenegyespárbaj során is betalált, az Al-Naszr mégis kiesett (Fotó: Getty Images)
Az ázsiai Bajnokok Ligája (AFC Champions League) negyeddöntőjében egy drámai, végletekig kiélezett mérkőzésen a Cristiano Ronaldo fémjelezte Al-Naszr tizenegyespárbajban búcsúzott az Al-Ain ellen.

Az első mérkőzés egyetlen góljának szerzője, Rahimi ezúttal is remek formában játszott és az első félidőben kétszer is – előbb a kapus lábai között, majd jobbal a jobb alsó sarokba – betalált az Al-Naszr kapujába, aminek köszönhetően már három gól volt az Al-Ain előnye. A szaúdi csapat még az első félidő hajrájában egy szokatlan góllal szépített. Sadio Manéra kiszaladt a kapus, így Mané a tizenhatos vonalán kerülte meg ellenfelét, majd Garibhoz továbbított, aki közvetlen közelről a kapuba passzolt.

A második félidőben az egyenlítés is sikerült a hazaiaknak, Otávio beadása Elisza lábáról a saját kapujába pattant az 52. percben. Nem sokkal később a vezetést is megszerezhette volna az Al-Naszr, Cristiano Ronaldo azonban néhány lépésről nem találta el a kaput.

A 73. percben már megszerezte harmadik gólját az Al-Naszr. Alex Telles szabadrúgásába senki sem ért bele, így a labda a kapust megtévesztve a hálóban kötött ki.

Több gól nem született, jöhetett a kétszer 15 perc hosszabbítás, amely során emberhátrányba került az Al-Naszr egy kegyetlen taposást követően. Öt perc múlva ki is használta emberelőnyét az Al-Ain, a percekkel azelőtt csereként beálló Al-Samsi volt eredményes egy hatalmas kapushibát követően.

 

Persze itt még nem volt vége, ugyanis Cristiano Ronaldo a 118. percben büntetőből volt eredményes, ezzel ismét döntetlen volt a párharc állása, jöhettek a tizenegyesek. Cristiano Ronaldo abban is higgadt maradt, csapattársai közül viszont Brozovic, Telles és Otávio is hibázott, míg a vendégeknél mind a hárman betaláltak.

Az Al-Ain jutott tehát a legjobb négy közé egy olyan találkozón, amelyen kis túlzással minden megtörtént, ami egy labdarúgó-mérkőzésen megtörténhet.

ÁZSIAI BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Al-Naszr (szaúdi)–Al-Ain (arab emírségekbeli) 4–3 (Garib 45+5., Elisza 52. – öngól, Telles 73., Cristiano Ronaldo 118. – 11-esből, ill. Rahimi 28., 45., Al Samsi 103.) – tizenegyesekkel 1–3 

 

Legfrissebb hírek

„Inkább nem, mint igen” – nővére szerint valószínűtlen Cristiano Ronaldo visszatérése

Minden más foci
2026.10.15. 17:09

Rakétaveszély miatt egy órát csúszott Cristiano Ronaldóék mérkőzése

Minden más foci
2026.10.13. 12:09

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
2026.10.12. 12:45

„Kivétel nélkül azt szeretnénk, hogy Cristiano Ronaldo visszatérjen a portugál válogatottba” – megszólalt a szövetség elnöke

Minden más foci
2026.10.10. 20:03

Húsz híján ezer, Cristiano Ronaldo góllal tért vissza a klubjához

Minden más foci
2026.10.09. 22:19

„Le kéne állni a botoxszal” – a korábbi Palace-elnöknek üzent Cristiano Ronaldo

Angol labdarúgás
2026.10.09. 10:42

Dupla Tízes: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo – egy dicső és egy méltatlan búcsú története

Minden más foci
2026.10.08. 21:38

„Nem becsülik meg annyira, amennyire kellene” – Cristiano Ronaldo édesanyja védelmébe vette a fiát

Minden más foci
2026.10.08. 17:25