IFFHS: Messi ötszáz bajnoki gólnál tart, Puskás második, Zsengellér ötödik

2024.03.04. 17:43
Ötszázadik élvonalbeli bajnoki gólját szerezte vasárnap Lionel Messi (Fotó: Getty Images)
Lionel Messi az Inter Miami színeiben az Orlando City ellen vasárnap szerzett duplájával kereken ötszázra növelte karrierje bajnoki mérkőzésein elért góljai számát – írta hétfői összegzésében az IFFHS, amelynek vonatkozó örökranglistáján Puskás Ferenc a második 516, Zsengellér Gyula pedig az ötödik 415 góllal.

 

Messi jelenleg a negyedik a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet rangsorában, amelyet Cristiano Ronaldo vezet 534 találattal. Ők ketten aktívak a legjobb hetet felsoroló listán: az argentin válogatottal világbajnok Messi az FC Barcelona játékosaként 474, a francia Paris Saint-Germain légiósaként 22, mostani amerikai együttesében pedig négy gólt jegyez, míg portugál vetélytársa szülőhazájában 3, angol klubjaiban 103, a spanyol bajnokságban 311, az olaszban 81, míg az őt jelenleg foglalkoztató szaúdi Al-Naszr futballistájaként 36 alkalommal volt eddig eredményes.

Puskás Ferenc bajnoki góljai közül 1943 és 1966 között 359-et szerzett Magyarországon, és 156-ot a spanyol pontvadászatban, Zsengellér Gyula 1935 és 1952 közti találatai pedig a következőképpen oszlanak meg: 386 magyar, 6 olasz és 23 kolumbiai bajnoki mérkőzéseken.

A nemzeti élvonalbeli bajnokságok legjobb góllövőinek örökranglistája az IFFHS-nél
1. Cristiano Ronaldo (portugál) 534 gól (2002-től)            
2. PUSKÁS FERENC 516 (1943–1966)        
3. Josef Bican (osztrák-csehszlovák) 515 (1931–1955)        
4. Lionel Messi (argentin) 500 (2004–)  
5. ZSENGELLÉR GYULA 415 (1935–1952)        
6. Jimmy McGrory (skót) 407 (1923–1937)
7. Gerd Müller (nyugatnémet) 405 (1964–1981)

 

Legfrissebb hírek

Messi és Suárez remekelt, megszakította nyeretlenségi sorozatát az Inter Miami

Minden más foci
Tegnap, 7:43

„Kivétel nélkül azt szeretnénk, hogy Cristiano Ronaldo visszatérjen a portugál válogatottba” – megszólalt a szövetség elnöke

Minden más foci
2026.10.10. 20:03

Húsz híján ezer, Cristiano Ronaldo góllal tért vissza a klubjához

Minden más foci
2026.10.09. 22:19

„Le kéne állni a botoxszal” – a korábbi Palace-elnöknek üzent Cristiano Ronaldo

Angol labdarúgás
2026.10.09. 10:42

Dupla Tízes: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo – egy dicső és egy méltatlan búcsú története

Minden más foci
2026.10.08. 21:38

„Nem becsülik meg annyira, amennyire kellene” – Cristiano Ronaldo édesanyja védelmébe vette a fiát

Minden más foci
2026.10.08. 17:25

„Ott hibázott, hogy nem küldte el a...” – a brazilok legendája megvédte Cristiano Ronaldót

Minden más foci
2026.10.08. 16:32

208 mérkőzés, 126 gól – videón Messi összes találata a válogatottban

Minden más foci
2026.10.08. 13:41