Niké Liga: balszerencsés kassai vereség

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2024.04.06. 20:43
Balszerencsés kassai vereség
A Niké Liga rájátszásának 4. fordulójában a helyzeteit sorra kihagyó Kassa hazai pályán 1–0-s vereséget szenvedett a Besztercebányától.


A kassaiaknak nem megy a Besztercebánya ellen. Az FC megalakulása óta negyedszer fogadták a katonacsapatot, és negyedszer szenvedtek vereséget. Először léptek pályára a már teljesen befejezett új arénájukban.

Jobban kezdtek a vendégek, az első helyzet a szlovák élvonal legjobb góllövője, Martin Rymarenko előtt adódott, de az utolsó pillanatban jól zárt a hazai védelem. A másik oldalon a hazai gólzsák, Zsan Medved átadása után David Gallovics lábában maradt a gól. Ezután a vendég Marián Pisoja fejesét fogta Matus Kira.

A második félidő első negyedórája a hazaiaké volt. Jöttek a helyzetek, azonban Michal Fasko, Jeremie Obounett és Lukas Fabis sem élt a lehetőségével. És ahogy lenni szokott, egy ellentámadás végén Rymarenko Pisoja elé tálalt, aki közelről nem hibázott.

A hazaiak 3552 néző előtt továbbra is nyomtak, sorra vezették a támadásaikat, de a vendégvédelem Michal Trnovsky kapussal az élen mindent hárított.

A tizedik helyen álló FC Kassa előnye az utolsó előtti Nagymihály (0–0-s döntetlent ért el a Trencsén ellen) előtt három pontra csökkent.

 

Legfrissebb hírek

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
2026.09.20. 22:36

Szánthó Regő a 97. perces győztes góljáról: Eddig nem is tudták, hogy nekem van jobb lábam is

Légiósok
2026.09.13. 12:19

Szánthó Regő bombagólt lőtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.09.12. 20:31

Fél tucat gólt szerzett a DAC, és fellépett az első helyre

Minden más foci
2026.08.30. 19:47

Niké Liga: ötgólos dunaszerdahelyi győzelem

Minden más foci
2026.08.22. 23:03

Sima dunaszerdahelyi siker a felvidéki rangadón

Minden más foci
2026.08.16. 21:25

A Komárom és a DAC szurkolói együtt koszorúztak

Minden más foci
2026.08.16. 17:18

Niké Liga: Szánthó Regő duplázott a Zsolna ellen

Minden más foci
2026.08.15. 20:53