Ötven perc a Kék Oroszlánokról

T. J.T. J.
Vágólapra másolva!
2024.05.15. 21:16
Az utolsó helyig megtelt szerda este a topolyai Miznah Zobnatica Resort szálloda nagyterme
Az utolsó helyig megtelt szerda este a topolyai Miznah Zobnatica Resort szálloda nagyterme, ahol bemutatták a Topolyai Sport Clubról készült filmet.

Az ötvenhárom perces dokumentumfilm a Kék Oroszlánok címet kapta, s az ismert horvát filmproducer, Tomislav Žaja munkája után született meg. A kamera segítségével elevenítették fel azokat a történelmi pillanatokat, mint a BL-selejtező kiharcolása, és mindazokat a kihívásokat, amelyek a klubot formálták, nemcsak az elmúlt időszakban, hanem az 1913-as megalapítás óta.

Az egybegyűlteket Pócs Attila, a TSC sajtófőnöke köszöntötte, aki azonnal át is adta a szót Zsemberi Jánosnak, az egyesült elnökének.

„A klub fennállásának száztíz éves jubileumának részeként született meg ez az alkotás, amely elsősorban azért született meg, mert a zentai Bognár Miklós komájáról, Ivan Gudeljről is készített Tomislav Žaja egy filmet, s Miki elültette a bogarat a fülünkbe, hogy a TSC-ről is kellene egy hasonló” – mondta Zsemberi, aki hozzátette, a filmet az ArenaSport és más csatornák is műsorukra tűzik majd, s nemcsak Szerbiában, hanem a régió országaiban is látható lesz.

„Ezzel a filmmel és egy nemsokára megjelenő könyvvel be is fejeztük a jubileum megünneplését, ugyanis most már elsősorban a munkára kell koncentrálnunk, méghozzá azért, hogy tovább írjuk a klub a történelmét, ugyanis ez egy gépezet, amelyik nagyon szépen zakatol” – közölte Zsemberi.

A film kétnyelvű, ugyanis a magyarul megszólalók alatt szerb, a szerb nyelven beszélők esetében pedig magyar felirat szerepel.

Legfrissebb hírek

A Topolyának semmi sem jött össze, két góllal nyert a Vojvodina

Minden más foci
2026.02.01. 16:51

Sós Bence távozott Topolyáról, és az NB II-es Tiszakécskéhez szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.28. 10:31

Fontos idegenbeli győzelemmel zárta az évet a Topolya

Minden más foci
2025.12.21. 14:58

Helytállt a Topolya, két év után újra elkerülte a vereséget a Crvena zvezdával szemben

Minden más foci
2025.12.15. 21:30

Sztefan Jovanovics bombagóljával nyert Szabadkán a Topolya

Légiósok
2025.12.08. 21:05

„Már a hatéves gyerekek is erőszakosabbak” – magyar edző a szerb futballról

Légiósok
2025.12.04. 18:33

Emberelőnyben sem szerzett pontot a Topolya

Minden más foci
2025.11.30. 18:00

A Topolya egy pontot elhozott Tomiszlav Szivicséktől

Minden más foci
2025.11.23. 15:54
Ezek is érdekelhetik