Benzema kihagyása nem maradt következmény nélkül, elküldték az argentin edzőt

K. Zs.K. Zs.
2024.07.02. 22:40
Marcelo Gallardo és Karim Benzema egy decemberi sajtótájékoztatón (Fotó: Getty Images)
A szaúd-arábiai labdarúgó-bajnokságban szereplő al-Ittihad kedden bejelentette, hogy megvált argentin vezetőedzőjétől, Marcelo Gallardótól.

Sajtóhírekben már júniusban megjövendölték, hogy Marcelo Gallardónak mennie kell, mégpedig nem kis részben azért, mert egy februári Bajnokok Ligája-mérkőzésre készülvén kihagyta a keretből Karim Benzemát. Utóbbi akkor kérte, hogy „átmenetileg” távozhasson a klubtól; a francia csatár tavasszal végül visszatért a pályára, de kapcsolata a vezetőedzővel feszült maradt.

„Gallardo több hibát elkövetett, ilyen volt például Benzema elfogadhatatlan mellőzése. Benzema fontos szereplője úgy az Ittihad jövőjének, mint a teljes szaúdi futballprojektnek” – idézi a helyi sajtó Loaj Nazert, a nemrégiben megválasztott új Ittihad-elnököt, aki jelentős változásokat harangozott be.

A fejleményeket figyelemmel kísérő futballpiaci szakember, Fabrizio Romano szerint Stefano Pioli, a Milan legutóbbi vezetőedzője az „erős” utódjelöltek közé tartozik.

A tavaly novemberben kinevezett Gallardo menesztésében nyilvánvalóan szerepet játszott az is, hogy a 2023-ban bajnoki címet szerző csapat a legutóbbi szaúdi bajnokságban csak az ötödik helyen végzett.

 

Legfrissebb hírek

Elkezdődött a Spanyolország–Szaúd-Arábia mérkőzés

Foci vb 2026
2026.06.21. 18:01

Statisztikák: a szaúdi kapus is hőssé vált; 42 éve nem csinált senki olyat, mint most Uruguay

Foci vb 2026
2026.06.16. 03:18

Villámlás közelít a miami stadionhoz

Foci vb 2026
2026.06.16. 00:47

Benzema vb-történeti lövésétől Kiss László rekordjáig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.15. 15:12

Vb 2026: semmi sem szól a favorit Spanyolország ellen – bemutatjuk a H-csoport csapatait

Foci vb 2026
2026.06.07. 15:28

Felkészülés: Kanada döntetlennel, Szaúd-Arábia és Paraguay győzelemmel hangolt a vb-re

Foci vb 2026
2026.06.06. 09:23

Távozik a River Plate sikeredzője, a La Ligából érkezhet az utódja – sajtóhír

Minden más foci
2026.02.24. 17:03

Benzema mesterhármassal debütált, miután C. Ronaldo tiltakozott az átigazolása miatt

Minden más foci
2026.02.06. 09:00
Ezek is érdekelhetik