Futsal: meg sem állt tizenkét találatig a Nyíregyháza

B. J.B. J.
2024.09.16. 22:12
Kiszakadt a gólzsák Nyíregyházán (Fotó: astudiofutsal.hu)
A férfi futsal NB I 6. fordulójában győzött az Újpest Debrecenben, így megőrizte a helyét a tabella élén, 13-13 gól született Nyíregyházán és Nyírbátorban, ismét nyert a Berettyóújfalu, javított a Haladás.

Két szép gólt lőtt az Újpest az első félidőben a DEAC otthonában, de a hazaiak sem tétlenkedtek, így a hajrában mentek előre egygólos hátrányban a döntetlenért, olykor a kapusuk is elöl játszott. A nagy kedvvel játszó Franchu vezetésével kétszer is ziccerig jutottak a hazaiak az utolsó percben, 15 másodperccel a vége előtt pedig megúsztak a lila-fehérek egy büntetőt.

„A fáradtság még mindig érezhető volt rajtunk. Nem úgy alakult a meccs, ahogy terveztük, mert ha a ziccereinkből többet belövünk, nyugodtabban mehettünk volna a szünetre. Felkészültünk az ellenfélből, és ez is jött vissza a pályán, jól betartottuk a kérteket, csak a ziccereket kellett volna jobban kihasználnunk. A végén az ellenfél csak öt a négy ellen tudott dominálni, de kézben tartottuk a mérkőzést” – értékelt csapata honlapján Szente Tamás, az Újpest FC vezetőedzője.

A Nyíregyháza meg sem állt 12 gólig a Rubeola ellen.

„Jó mérkőzést játszottunk, felnőttünk a feladathoz olyan értelemben, hogy nem engedtük, hogy az ellenfelünk ziccereket dolgozzon ki. Jól támadtunk le, és ennek volt köszönhető, hogy sok labdát szereztünk az ellenfél térfelén, és az ebből adódó helyzeteket jól használtuk ki” – idézi a hazaiak mesterét, Lovas Norbertet a szabolcsfocihirek.hu.

A Haladásnak öt gól is elég volt odahaza a Veszprém ellen a rangadón, de még magabiztosabban nyert az előző fordulóban a Haladás otthonában diadalmaskodó Berettyóújfalu, és Nyíregyháza mellett 13 gól született Nyírbátorban is: a hazaiak egy góllal győztek az Aramis elleni, igen izgalmas mérkőzésen.

Izgalmakban nem volt hiány a TFSE és a Magyar Futsal Akadémia mérkőzésén sem, a gyengén kezdő hazaiak felálltak a padlóról, és egy kis szerencsével a győzelmet is megszerezhették volna.

FUTSAL
NB I, FÉRFIAK
6. FORDULÓ
Debreceni EAC−Újpest 2–3
Haladás−Veszprém 5–2
Nyíregyháza−Rubeola 12–1
Berettyóújfalu−Kecskemét 4–0
Nyírbátor−Aramis 7–6
TFSE−Magyar Futsal Akadémia 3–3

 

Legfrissebb hírek

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
11 órája

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 18:38

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 08:39

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01