Messi két góllal és egy gólpasszal tért vissza, Gazdagék bánták

I. SZ.I. SZ.
2024.09.15. 07:43
Lionel Messi két góllal és egy gólpasszal tért vissza két hónapos kihagyása után (Fotó: Getty Images)
Pontosan két hónapon át tartó kihagyás után visszatért a pályára Lionel Messi, s két góllal és egy gólpasszal vezette győzelemre az Inter Miamit Gazdag Dániel csapata, a Philadelphia Union ellen.

Messi legutóbb a Copa América július 14-i döntőjén játszott, a Kolumbia ellen hosszabbításban megnyert, éppen Miamiban játszott mérkőzés 66. percében bokasérülés miatt le kellett cserélni. Az MLS-ben június 1. óta nem lépett pályára.

A Philadelphia ellen ott volt Gerardo Martino kezdőcsapatában, és végig is játszotta a találkozót. A Union gyors góllal üdvözölte, a dán Mikael Uhre már az első másodpercekben vezetéshez juttatta a vendégeket, akik 1–0-s vezetésnél is dominálták a mérkőzés első 20 percét, többek között Gazdag Dániel is eltalálta Drake Calender kapuját, aki bravúrok sorozatával tartotta az egygólos különbséget.

Messi az első 25 percben vette fel a ritmust, majd négy percen belül két gólt szerezve fordított: előbb Luis Suárez, majd Jordi Alba passzát követően talált be. A szünet előtt Suárez is szerzett gólt, de a VAR érvénytelenítette. A 98. percben már a videobíró sem foszthatta meg az uruguayit a találatától, Messi gólpasszát követően állította be a 3–1-es végeredményt.

Messinek 19 MLS-mérkőzés kellett ahhhoz, hogy 15 gólig és 15 gólpasszig jusson, a ligában senki nem jutott el ilyen számokig ennyire kevés mérkőzés alatt (Sebasian Giovinco volt a rekorder, neki 29 mérkőzés kellett ehhez).

„Kicsit elfáradtam, nagyon magas a páratartalom és nagy a hőség. De már nagyon akartam játszani, túl sokat hagytam ki – mondta a meccs után Messi, aki végig is játszotta a találkozót. – Fokozatosan vettem fel a ritmust, de jól éreztem magam, ezért is vállaltam, hogy kezdek.”

Gazdag Dániel is végig a pályán volt.

 

 

Legfrissebb hírek

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
2026.09.25. 11:01

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
2026.09.23. 13:52

Pintér Dánielt behívták az amerikai U20-as válogatottba – az olimpia is ott lehet a távolabbi célok között

Minden más foci
2026.09.22. 20:15

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18