Elhalasztották a nigériai futballválogatott líbiai mérkőzését

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.10.14. 20:32
Fotó: x.com/WTroostEkong
Nem rendezik meg kedden a Líbia–Nigéria labdarúgó Afrikai Nemzetek Kupája-selejtezőt, mert a vendégcsapat több mint fél napot vesztegelt az egyik líbiai repülőtéren.
Minden más foci
2024.10.14. 13:15

Lélektani hadviselés? Fél napnál is hosszabb időre bezárták a nigériai futballválogatottat egy elhagyatott líbiai repülőtérre

Több mint fél napig sem étel, sem ital, sem telefonkapcsolat.

William Troost-Ekong csapatkapitány elmondta, hogy – miután étlen-szomjan várakoztatták őket – épen-egészségesen hazatértek.

Az együttes játékosai kedden léptek volna pályára Bengáziban, de már a meccs helyszínére sem jutottak el, ugyanis a házigazdák előbb a célállomástól 200 kilométerre lévő al-abraki reptérre irányították és oda éjszakára bezárták őket, vizet és élelmet sem kaptak, és még internet sem volt.

Troost-Ekong közösségi oldalán arról számolt be, hogy szerintük az egész azt szolgálta, hogy a líbiaiak játék nélkül megkapják a pontokat, és így próbálták őket megzavarni azért, mert a két gárda pénteki, nigériai mérkőzése előtt a líbiaiak az ellátásra és az utaztatásuk körülményeire panaszkodtak.

A líbiai hatóságok cáfolták, hogy szabotázsról lenne szó.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
14 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

Afrika-kupa: Nigéria lett a bronzérmes, tizenegyesekkel verte meg Egyiptomot

Minden más foci
2026.01.17. 19:24

A nem tisztelt Egyiptom éremért harcolhat Marokkóban

Minden más foci
2026.01.17. 09:56
Ezek is érdekelhetik