Megjelentek az Aranylabda-pontszámok: Rodri csak néhány százalékkal előzte meg Viníciust

K. Zs.K. Zs.
2024.11.08. 20:27
Az Eb-győztes Rodri kapta a 2024-es Aranylabdát (Fotó: Getty Images)
A francia sportnapilap, a L'Équipe honlapján péntek este megjelentek az idei Aranylabda-szavazás pontszámai: mint kiderült, a díjat kiérdemlő Rodri 41 ponttal előzte meg a második helyezett Vinícius Júniort.

A nagy vitákat kavaró sorrend eddig is ismert volt, péntek estétől tudjuk a pontszámokat is. A további részletek – például az, hogy ki kire szavazott – France Football Magazin november 9-ei, szombati számából lesznek megismerhetők.

Magyarországról immár 12 éve a Nemzeti Sport képviselője szavaz, ezúttal főszerkesztőnk, Szöllősi György voksolt.

Minden szavazó kiválasztott tíz játékost a harmincas listáról, akik sorrendben 15, 12, 10, 8, 7, 5, 4, 3, 2 és 1 pontot kaptak. Pontegyenlőség esetén az a játékos került előbbre, akit többen tettek az első helyre. Ha ez is döntetlen, a második helyek számát vizsgálták, és így tovább.

Az Aranylabdát három fő kritérium alapján ítélik oda: egyéni teljesítmény és lenyűgöző megmozdulások, csapatteljesítmény és megnyert címek, valamint sportszerűség.

A FÉRFI ARANYLABDA-SZAVAZÁS VÉGEREDMÉNYE
  1. Rodri (spanyol, Manchester City) 1170
  2. Vinícius Júnior (brazil, Real Madrid) 1129
  3. Jude Bellingham (angol, Real Madrid) 917
  4. Dani Carvajal (spanyol, Real Madrid) 550
  5. Erling Haaland (norvég, Manchester City) 432
  6. Kylian Mbappé (francia, Paris Saint-Germain/Real Madrid) 420
  7. Lautaro Martínez (argentin, Inter) 402
  8. Lamine Yamal (spanyol, Barcelona) 383
  9. Toni Kroos (német, Real Madrid) 291
10. Harry Kane (angol, Bayern München) 201
11. Phil Foden (angol, Manchester City) 157
12. Florian Wirtz (német, Bayer Leverkusen) 101
13. Dani Olmo (spanyol, RB Leipzig / Barcelona) 86
14. Ademola Lookman (nigériai Atalanta) 82
15. Nico Williams (spanyol, Athletic Club) 73
16. Granit Xhaka (svájci, Bayer Leverkusen) 60
17. Federico Valverde (uruguayi, Real Madrid) 58
18. Emiliano Martínez (argentin, Aston Villa) 28
19. Martin Ödegaard (norvég, Arsenal) 16
20. Hakan Calhanoglu (török, Inter) 15
21. Bukayo Saka (angol, Arsenal) 14
22. Antonio Rüdiger (német, Real Madrid) 13
23. Rúben Dias (portugál, Manchester City) 8
24. William Saliba (francia, Arsenal) 8
25. Cole Palmer (angol Chelsea) 7
26. Declan Rice (angol, Arsenal) 5
27. Vitinha (portugál, Paris Saint-Germain) 5
28. Alejandro Grimaldo (spanyol, Bayer Leverkusen) 2
29. Artem Dovbik (ukrán, Dnipro/Girona /Roma) 0
      Mats Hummels (német, Borussia Dortmund) 0

 

 

Legfrissebb hírek

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
15 órája

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
20 órája

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
2026.09.22. 12:53

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Kylian Mbappé: Ha a futball történelmének részévé akarsz válni, játszanod kell a Real Madridban

Spanyol labdarúgás
2026.09.18. 17:27

A kristálygömb titkai – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2026.09.18. 00:13

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18