„Nem a kezdő tizenegyünk erősödött, hanem a keretünk” – ezért vezeti a Csíkszereda a román másodosztályt

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.12.19. 20:58
Szondy Zoltán (Fotó: sport.szekelyhon.ro/Borbély Fanni)
Az FK Csíkszereda labdarúgócsapata a román másodosztályban az első helyen tölti a téli szünetet. A listavezető székelyföldi klub elnöke, Szondy Zoltán a Nemzeti Sportrádió Körkapcsolás műsorában beszélt az együttes őszi meneteléséről.


„Nem a kezdő tizenegyünk erősödött, hanem a keretünk – mondta Szondy Zoltán. – Tavaly gyakorlatilag tizennégy játékossal játszottuk végig a szezont, és pont a végén fogytunk el, amikor a leginkább kellett volna ott lenni fejben. Remélhetően idén ez már nem fordul elő, olyan keretünk van, amelyben huszonkét, közel azonos képességű labdarúgó harcol a posztokért.”

„Szerencsénk is volt az első mérkőzéseken, de a legnagyobb titok, hogy megtartottuk a csapatot, és nem váltottunk edzőt. Ez a stabilitás nagyon sokat segített. Huszonkét csapat indult el a másodosztályban, és a költségvetéseket nézve mi a tizenkettedikek vagyunk. Tizenegy együttes nagyobb költségvetéssel, rengeteg légióssal vágott neki a bajnokságnak, feljutásról álmodozva, ehhez képest most mi állunk az első helyen.”
A teljes interjút ide kattintva hallgathatja meg.

 

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: A sportnak meg kell maradnia kiemelt stratégiai ágazatként

Egyéb egyéni
Tegnap, 15:06

Távozik a Csíkszereda középső védője – hivatalos

Minden más foci
Tegnap, 12:56

Szakadó hóban kapott ki a Csíkszereda Bukarestben

Minden más foci
2026.02.01. 21:03

NS-infó: Kleinheisler László hétfőn érkezik Csíkszeredába

Légiósok
2026.01.31. 12:48

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Kleinheislerrel és Tajtival is megegyezett a Csíkszereda, előbbitől még várják az aláírást – NS-infó

Minden más foci
2026.01.30. 15:48

Papp Bence: Tóth Alex debütálása a magyar sport elmúlt húsz évének egyik legszebb pillanata

Angol labdarúgás
2026.01.30. 10:27

Az FTC és a Honvéd kifizeti a Csíkszereda bírságát

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 18:53
Ezek is érdekelhetik