Tuboly Máté az első gólját a DAC-szurkolóknak ajánlotta

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
• Pozsony
2024.12.15. 13:53
Tuboly Máté először talált be a sárga-kékek színeiben (Fotó: DAC)
Utolsó mérkőzését játszotta 2024-ben a DAC, amely szombaton 2–1-re kikapott a Slovan Bratislava vendégeként a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában. A mérkőzést követően a Dunaszerdahely vezetőedzője, Branislav Fodrek kiemelte csapata küzdeni akarását, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy több helyzetet kellett volna kihasználniuk. Tuboly Máté a szurkolóknak ajánlotta a gólját.

Sok mindent elárul a meccsről, hogy a találkozó legjobb játékosa a Slovan kapusa, Dominik Takác volt.

„Nem lehetünk elégedettek, hiszen vereséget szenvedtünk. Semmi kifogásolnivalóm nincs a fiúk hozzáállása és a teljesítménye kapcsán, egyenrangú ellenfelei voltunk a Slovannak. Ha a bajnok ellen sikeres akarsz lenni, akkor gólt, gólokat kell szerezni. Megvoltak erre a lehetőségek, több óriási helyzetet is elpuskáztunk. A hazai csapatot remek focisták alkotják, akik kihasználták a hibáinkat” – nyilatkozta a találkozó után Branislav Fodrek, a DAC mestere.

Tuboly Máté megszerezte első gólját a DAC színeiben

„Örülök neki, de az eredmény miatt sajnos csalódott vagyok. Amikor láttam, hogy a labda a kapuba került, egyből a csapatra, a szurkolóinkra gondoltam. Nekik küldöm a találatot.”

Tuboly hangsúlyozta, hogy az együttes megmutatta, mire képes és a tavaszi folytatásban erősebb teljesítményt felmutatva folytatja a bajnoki szereplést.

A mérkőzést beárnyékolták a hazai szurkolók magyarellenes rigmusai és provokációi. Egy pozsonyi szurkoló bejutott a vendégszektorba és ellopott onnan egy DAC-zászlót.

Minden más foci
2024.12.14. 19:57

Kikapott Pozsonyban a helyzeteivel bőkezűen bánó DAC

Kihagyott ziccerek elöl, súlyos hibák hátul, vereséget szenvedett az éllovas Slovantól a dunaszerdahelyi csapat.

 

 

Legfrissebb hírek

Győzött a DAC; döntetlent játszott a Sepsi az újoncrangadón

Minden más foci
2026.08.02. 20:01

Kettős győzelemmel ment tovább a DAC, és az FTC ellen búcsúzó Twentével játszik

Európa-konferencialiga
2026.07.30. 23:30

Ezek az együttesek várnak a magyar csapatokra a nemzetközi porondon – minden egy helyen a folytatásról

Európa-liga
2026.07.30. 22:46

A DAC, a Kassa és a Komárom is döntetlennel nyitott

Minden más foci
2026.07.26. 19:46

Kl: Koszovóban zakózott a Hibernian, Lettországban nyert az Austria Wien

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 19:40

Tuboly Máté kikerült a DAC Konferencialiga-keretéből

Minden más foci
2026.07.22. 17:56

Tuboly Máté meglátogatta a felvidéki tejfalusi focitábort

Magyar válogatott
2026.07.22. 11:53

Felkészülés: a DAC legyőzte a Bolton Wandererst

Minden más foci
2026.07.17. 20:34