Az MLS-ben folytatja a Ferencváros korábbi játékosa – hivatalos

T. Z.T. Z.
2025.01.24. 20:49
Fotó: Austin FC
Az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Austin FC pénteken bejelentette Myrto Uzuni szerződtetését. Az albán támadó 2020 és 2022 között a Ferencvárost is erősítette, legutóbb pedig a spanyol másodosztályban érdekelt Granadában futballozott. Uzuni átigazolását a Granada is megerősítette a hivatalos honlapján.

Korábban már írtunk róla, hogy a Marca szerint a Granadában szereplő korábbi ferencvárosi csatárt, Myrto Uzunit nagyjából 10 millió euróért szeretné kivásárolni az MLS-ben szereplő Austin FC. A spanyol klub viszont eddig kevesellte a felajánlott összeget, ezért egy ideig nem akarta elengedni történelme leggólerősebb külföldi játékosát.

Az Austin FC azonban pénteken a hivatalos felületein jelentette be: sikerült megállapodni, így Uzuni az Egyesült Államokban folytatja a pályafutását.

„Az Austin FC bejelenti, hogy klubrekordot jelentő megállapodást kötött a spanyol másodosztályban szereplő Myrto Uzuni ügyében” – olvasható az Austin FC hivatalos honlapján. Közölték azt is, hogy a 29 éves futballista hároméves szerződést írt alá új csapatához.

Uzuni az elmúlt három esztendőt a Granadánál töltötte, 106 mérkőzésen 49 gólt és nyolc gólpasszt jegyzett, ezzel a klub történelmének legeredményesebb nem spanyol születésű labdarúgója lett. A 2022–2023-as idényben a spanyol másodosztályban 23 találattal gólkirályi címet szerzett, miközben együttesével bajnokságot nyert és kiharcolta a visszajutást a spanyol élvonalba. A következő évadban 11 gólt szerzett a La Ligában, a mostani őszi szezonban pedig 18 bajnokin 14-szer talált az ellenfelek kapujába.

Az albán játékos 2020 és 2022 között a Ferencváros légiósa volt, 42 hivatalos találkozón 19-szer volt eredményes. A csapattal szerepelt a Bajnokok Ligája és az Európa-liga főtábláján is, a Juventus ellen például gólt is szerzett a legrangosabb európai kupasorozatban.

 

 

Legfrissebb hírek

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
2026.09.23. 13:52

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Pintér Dánielt behívták az amerikai U20-as válogatottba – az olimpia is ott lehet a távolabbi célok között

Minden más foci
2026.09.22. 20:15

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28