Sergio Ramos Mexikóba igazolt – jutalékban részesül az eladott mezei után

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2025.02.07. 12:42
Sergio Ramos (Fotó: rayados.com)
Sergio Ramos a Monterrey csapatához igazolt – ezt a mexikói klub jelentette be hivatalos oldalán. A Real Madrid és a spanyol válogatott 38 éves legendájának tavaly nyár óta nem volt csapata, miután nem hosszabbította meg szerződését a Sevillával.

A beszámoló szerint Ramos egyéves szerződést írt alá klubbal, melynek életében történelmi mérföldkő, hogy egy 4-szeres Bajnokok Ligája-győztes, egyszeres világbajnok és kétszeres Európa-bajnok játékost szerződtetett.

A védő a nyáron ismét játszhat európai topcsapatok ellen, hiszen a Monterrey szerepel a klubvilágbajnokságon, ahol egy csoportba került az olasz Interrel, de később akár Ramos volt csapatával, a Real Madriddal is összefuthat – igaz, ehhez legalább a negyeddöntőig kellene jutnia.

Mindeközben a Marca érdekes részleteket közölt Sergio Ramos szerződéséről. A klub városából összesen 8-as utaztak Madridba a szerződés aláíráshoz, amely plusz egy évvel hosszabbodhat meg, ha mindkét fél elégedett lesz.

Ramos mezszáma a 93-as lesz – arra emlékezve, hogy 2014-ben az Atlético Madrid elleni BL-döntőt a 93. percben mentette döntetlenre, és ezzel hosszabbításra a Realnak, amit aztán 4–1-re meg is nyertek. Egyébként a mexikói liga alapvetően 1-től 35-ig engedélyezi a mezszámokat, de valószínűleg a külön kérvény elfogadásával nem lesz probléma, mert a klub már el is kezdte a 93-as mezek gyártását.

Ezeknek a mezeknek az eladásából egyébként Ramos is részesül, mindegyik árából 2 százalékot tehet zsebre a Marca információi szerint. Fizetése a különböző bónuszokkal elérheti a 4 millió eurót is éves szinten. Ramos külön pénzt kap a klubvilágbajnokságon lejátszott meccsek, a gólok, de még a gólpasszok után is.

Sergio Ramost jövő vasárnap mutatja be új klubja az 53 500 néző befogadására alkalmas stadionjában – az eseményen minden bizonnyal telt ház lesz, hiszen 40 ezer jegy már most elfogyott.

A 2014-ES BL-DÖNTŐ ÖSSZEFOGLALÓJA

 

Legfrissebb hírek

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

Mijatovics szerint Mbappé nem igazi vezére a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 14:28

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Mourinho a labdaszedővel ünnepelte a Real-verést, Arbeloa magára vállalta a felelősséget

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:01

Elképesztő izgalmak Lisszabonban, kapusa 98. percben szerzett fejes góljával jutott be a rájátszásba a Benfica!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:05

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05

Mbappé meglőtte a 20. bajnoki gólját, majd panenkázós büntetővel biztosította be a Real Madrid sikerét

Spanyol labdarúgás
2026.01.24. 22:58
Ezek is érdekelhetik