Az utolsó pillanatokban csúszott ki Hollandia kezéből a győzelem

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.03.20. 22:43
Jorrel Hato (5) kiállítása után tíz emberrel nem tudta megőrizni előnyét a holland válogatott (Fotó: Getty Images)
A holland labdarúgó-válogatott hátrányból fordított, végül 2–2-re végzett Spanyolországgal a Nemzetek Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Memphis Depayt az Európa-bajnokság óta először hívta be a válogatottba Ronald Koeman, és a Brazíliában légióskodó támadó egyből a kezdőcsapatba is került Spanyolország ellen, ami a 99. fellépését jelentette a németalföldiek nemzeti együttesében.

A 9. percben hátrányba kerültek a hollandok Rotterdamban, Jorrel Hato bizonytalankodott az oldalvonal mellett, Lamine Yamal elvette tőle a labdát, a középen lévő Pedrihez passzolt, aki Nico Williamshez továbbított, a szélső lefordult Lutsharel Geertruidáról, és a kapuba lőtt.

A 28. percben összejött a holland egyenlítés, Pau Cubarsí nem tudott felszabadítani, a labda végül eljutott Cody Gakpóhoz, aki Pedro Porro mellől a balösszekötő helyéről lőtte ki a jobb sarkot. A Liverpool támadója a 37. válogatottságán már a 21. gólban vállalt közvetlenül szerepet, ennél jobb aránya csak a 23-ig jutó Klaas-Jan Huntelaarnak volt ennyi válogatottság alatt. 

A félidő vége előtt a hazaiak közel álltak a vezetés megszerzéséhez, de Tijjani Reijnders lövése a felső lécről az alapvonalon túlra került.

A második játékrészt remekül kezdte a holland válogatott, egy Frimpong–Reijnders összjáték után utóbbi lőtt a kapu bal oldalába.

Luis de la Fuente a 66. percben hármas cserével próbált frissíteni csapatán, Dani Olmót, Ayoze Pérezt és Mikel Oyarzabalt is a pályára vezényelte. A 82. percben Hato csúnya belépője után tíz emberre fogyatkozott Hollandia, Spanyolország pedig kihasználta az emberelőnyt: Nico Williams lövését balszerencsésen ütötte ki Bart Verbruggen, éppen Mikel Merino elé, aki közelről már nem hibázott. A spanyolok így jó helyzetből várhatják a visszavágót.

NEMZETEK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Hollandia–Spanyolország 2–2 (1–1)
Rotterdam. V: Nyberg (svéd)
Hollandia: Verbruggen – Geertruida, Van Hecke, Van Dijk, Hato – Reijnders (Wieffer, 90+1.), Kluivert (Simons, 73.), F. de Jong (T. Koopmeiners, 73.) – Frimpong, Depay (De Ligt, 84.), Gakpo. Szövetségi kapitány: Ronald Koeman.
Spanyolország: Simón – Porro, Le Normand, Cubarsí (Huijsen, 41.), Cucurella – Pedri (Olmo, 66.), Zubimendi, Fabián Ruiz (Merino, 84.) – Yamal (Oyarzabal, 66.), Morata (A. Pérez, 66.), N. Williams. Szövetségi kapitány: Luis de la Fuente.
Gólszerző: Gakpo (28.), Reijnders (46.), ill. N. Williams (9.), Merino (90+3.)
Kiállítva: Hato (82.)

 

 

Legfrissebb hírek

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
2025.09.08. 10:12

Litvánia megizzasztotta Hollandiát, Depay történelmet írt

Foci vb 2026
2025.09.07. 20:34

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:37

Férfi kosár Eb: kiesett a címvédő Spanyolország; Doncic 37 ponttal vezette fontos győzelemre Szlovéniát

Kosárlabda
2025.09.04. 23:01

Ez ujjgyakorlat volt: egy félidő alatt lerendezték a spanyolok a bolgárokat Szófiában

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:38

A japánok és az olaszok is a négy között a női röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.03. 17:19

A nyolcaddöntőben búcsúztak a címvédő szerbek a női röpi vb-n

Röplabda
2025.08.29. 17:38

Meglepő vereséggel kezdett a címvédő a férfi kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.08.28. 21:19
Ezek is érdekelhetik