Ivan Perisiccsel nem bírtak a franciák, a horvátok nyerték az NL-negyeddöntő odavágóját

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.03.20. 22:43
Ivan Perisic (balra) gólt lőtt, gólpasszt adott – a horvátok legyőzték a franciákat (Fotó: AFP)
A labdarúgó Nemzetek Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén Horvátország 2–0-ra legyőzte Franciaországot a spliti Poljud Stadionban.

Tízszer találkozott egymással a két válogatott, és a horvátok eddig csak egyszer nyertek (a franciák hatszor), de épp a legutóbbi alkalommal, a Stade de France-ban 1–0-ra a 2022–2023-as NL-kiírásban. A csütörtöki mérkőzésen egyértelműen déli szomszédaink domináltak az első félidőben, és már a 8. percben vezethettek volna, ha Andrej Kramaric nem veszi túl lazára a figurát – Ibrahima Konaté szabálytalansága után tizenegyeshez jutottak a hazaiak, és a Hoffenheim támadója alábökött a labdának, csakhogy a jobbra vetődő Mike Maignan lába középen maradt, és elakadt benne a labda. A 26. percben viszont már előnybe került a házigazda, Ivan Perisic adott be balról, Ante Budimir öt méterről fejelt, és ugyan Maignan beleért, bepördült a labda a bal alsóba. A félidő végén pedig a gólpasszt adó támadó is betalált, Perisic 14 méterről kilőtte a jobb alsót, így a 141. válogatott mérkőzésén megszerezte a 34. találatát, és a gólokat illetően már egyedül áll a horvát válogatott örökrangsorának 2. helyén, csak a 45 gólos Davor Suker előzi meg.

Horvátország jól kezdte a második játékrészt is, a franciák csupán az 55. perc környékén tudták átvenni az irányítást. A vendégek első nagy helyzete Ousmane Dembélé előtt adódott, aki egy remek csel után a bal alsó mellé lőtt, majd sokáig hiába nyomott az előző világbajnokság ezüstérmese, nem tudott ismét veszélyeztetni. A 81. percben már dolga akadt Dominik Livakovicnak, Kylian Mbappé megpattanó lövését tolta ki bravúrral, később pedig többször is odaért a kapu elé a Real Madrid sztárja, ám egyszer épp klubtársa, Luka Modric szerelte, egy másik alkalommal pedig Josip Sutalo lépett bele a lövésébe. Nem jött össze a szépítés, a horvátok 2–0-ra nyertek, de vasárnap (20.45) még javíthatnak a franciák a Stade de France-ban.

NEMZETEK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Horvátország–Franciaország 2–0 (2–0)
Split, Poljud Stadion. Vezette: Espen Eskas (norvég)
Horvátország: Livakovic – Stanisic, Caleta-Car, Sutalo, Gvardiol – Modric, Kovacic – Perisic (Vlasic, 70.), Baturina (Pasalic, 60.), Kramaric (Sucic, 84.) – Budimir (F. Ivanovic, 60.). Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic
Franciaország: Maignan – Koundé, I. Konaté (Upamecano, a szünetben), Saliba, Digne – Guendouzi (M. Koné, 84.), Tchouaméni, Rabiot (Camavinga, 64.) – O. Dembélé (Olise, 84.) – Kolo Muani (Barcola, 64.), K. Mbappé. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
Gólszerző: Budimir (26.), Perisic (45+1.)

 

Legfrissebb hírek

Olvasóinknál Lukács kezdene elöl, Tóth Alex a középpályán, Csinger a védelemben

Magyar válogatott
3 órája

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
3 órája

Nagyapja és apja után Ruben van Bommel is bemutatkozott a holland válogatottban

Minden más foci
3 órája

Egymás ellen nyitnak új fejezetet az olaszok és a belgák a Nemzetek Ligája-rajton

Minden más foci
3 órája

A mieink csoportjában Grúzia és Észak-Írország is megteszi az első lépést

Minden más foci
5 órája

Elképesztő tempó, Haaland már Ronaldo és Ibrahimovic előtt

Minden más foci
5 órája

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
6 órája

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
9 órája