Messi nélkül, tíz emberrel is nyert a Miami

S. B.S. B.
2025.03.10. 08:40
Messi nélkül is tudott nyerni a Miami (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) magyar idő szerint hétfő hajnalban az Inter Miami 1–0-s győzelmet aratott a Charlotte felett.

A miamiak klasszisa, Lionel Messi a padról nézte végig az összecsapást, a csapat edzője ugyanis – mint elmondta – próbálja pihentetni a szupersztárt a februát végi, Kansas City elleni találkozó óta. 

A floridaiak számára azonban nemcsak Messi hiánya volt nehezítő tényező, hanem az is, hogy a 36. percben egy csúnya szabálytalanság után piros lappal leküldték a pályáról kapusukat, Oscar Ustarit. Érdekesség, hogy ebben az idényben a három meccséből még egyet sem tudott 11 emberrel befejezni a floridai gárda. 

Mindennek ellenére a Miami a fordulás után kevesebb mint egy perccel megszerezte a vezetést, amit meg is tudott tartani a lefújásig, így második győzelmét is megszerezte az évadban. Messiék 2–0–1-es mérleggel jelenleg a tabella második helyén állnak és az MLS-ben legközelebb az Atlanta United otthonában lépnek pályára. 

MLS,
ALAPSZAKASZ
Inter Miami–Charlotte 1–0 (Allende 46.)

 

Legfrissebb hírek

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
2026.08.13. 09:28

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Argentína szabad kezet ad, Lionel Messi maga dönti el, hogy mikor vonul vissza

Minden más foci
2026.08.08. 09:57

Thomas Müller csapattársa lehet Kanadában Gazdag Dániel – sajtóhír

Légiósok
2026.08.07. 10:35

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28