Cristiano Ronaldóék már biztosan lecsúsztak az ázsiai Bajnokok Ligájáról

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.05.17. 10:07
null
Cristiano Ronaldónak ezúttal lehet hiányérzete (Fotó: Getty Images)
A Cristiano Ronaldót is foglalkoztató szaúdi Al-Naszr matematikailag is elveszítette a lehetőségét arra, hogy a következő idényben részt vegyen az ázsiai labdarúgó Bajnokok Ligájában.

Bár a szaúdi Pro League-ből még két forduló hátravan, az már biztos, hogy a többek között Karim Benzemával felálló Al-Ittihad végez a bajnokság első helyén. A Cristiano Ronaldót is foglalkoztató Al-Naszr viszont jelenleg csak a tabella negyedik helyén áll, és már matematikailag sem foghatja be a jelenlegi második, és még Bajnokok Ligája-pozícióban álló Al-Hilalt.

Ronaldóék legutóbb – magyar idő szerint pénteken este – az Al-Tavun ellen léptek pályára hazai pályán, és csak 1–1-es döntetlenre voltak képesek.

Az Al-Naszr ebben az idényben eddig 19 győzelem mellett hétszer játszott döntetlent, és hat vereséget szenvedett. Ez kétségkívül nagy csalódás a klub számára, annál is inkább, mert Cristiano Ronaldo mellett a csapatban játszik még Sadio Mané, Aymeric Laporte, Otávio és Marcelo Brozovic is.

 

 

Legfrissebb hírek

A szaúdi futball-liga közleményben reagált Cristiano Ronaldo bojkottjára

Minden más foci
2026.02.06. 11:36

Benzema mesterhármassal debütált, miután C. Ronaldo tiltakozott az átigazolása miatt

Minden más foci
2026.02.06. 09:00

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
2026.02.03. 09:44

Karim Benzema az Al-Hilalban folytatja pályafutását – hivatalos

Minden más foci
2026.02.02. 22:38

Cristiano Ronaldónak meggyűlt a baja az őrzőivel, de a végén ünnepelhetett – videó

Minden más foci
2026.01.27. 14:26

„Ez Isten utolsó figyelmeztetése!” – Lángba borította Cristiano Ronaldo szobrát egy férfi Madeirán

Minden más foci
2026.01.21. 18:53

Videó: Tóth Alex bevallotta, hogy Cristiano Ronaldo a bálványa

Angol labdarúgás
2026.01.21. 11:09

C. Ronaldo betalált, de csapata emberhátrányban kikapott az éllovastól – videó

Minden más foci
2026.01.12. 20:52
Ezek is érdekelhetik