Légiósok: Zsóri gólt szerzett, nyert és benn maradt az UTA Arad

M. B.M. B.
2025.05.10. 17:32
null
Fotó: FB/UTA Arad
A Zsóri Dánielt foglalkoztató UTA Arad 2–1-re nyert a Farul vendégeként a román labdarúgó-élvonal (Superliga) alsóházi rájátszásának 8. fordulójában, így matematikailag is benn maradt a román futball legmagasabb osztályában.

FRISSÍTÉS: A CFR CRAIOVAI DÖNTETLEJÉVEL CÍMET VÉDETT AZ FCSB

A felsőházi rájátszás 8. fordulójában a második CFR hét pont hátrányban volt a bukarestiekkel szemben, így nyernie kellett a Craiova vendégeként, hogy megőrizze matematikai esélyét a bajnoki elsőségre. A fordulatos mérkőzés 2–2-es döntetlent hozott, így az FCSB három fordulóval a bajnokság vége előtt megvédte címét a román élvonalban.


A néhány évvel ezelőtt Puskás-díjat nyerő Zsóri Dániel a 26. percben szerezte meg a vezetést az aradiaknak, közvetlen közelről, becsúszva kanalazva a hálóba Costache keresztbe lőtt labdáját. A fordulás után Cionisz révén már kétgólos előnyre tettek szert a piros-fehérek, így a ráadásban hiába talált be hazai oldalon Alibec, az UTA mindhárom pontot bezsebelte, így bebiztosította élvonalbeli tagságát.

A 73. percben lecserélt Zsórit a 90. percben a kispadról, reklamálásért állította ki a játékvezető, így neki véget is ért a 2024–2025-ös idény, mivel már csak egy mérkőzés van hátra az alsóházi rájátszásból.

ZSÓRI GÓLJA

ROMÁNIA
Superliga, alsóház
FCV Farul Constanta–UTA Arad 1–2
UTA Arad: Zsóri Dániel a 26. percben gólt szerzett, a 73. percben lecserélték, a 90. percben a kispadról kiállították

 

Legfrissebb hírek

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
2026.09.21. 22:05

Hiába parkolta be a buszt Aradon a Sepsi, kikapott a székelyföldi csapat

Minden más foci
2026.09.18. 19:23

Eppel gólt lőtt, de a Csíkszereda és a Sepsi is ötöt kapott

Minden más foci
2026.09.05. 19:04

Az MTK-ból igazolt szűrőt a Csíkszereda

Minden más foci
2026.08.17. 16:05

Együtt énekelték a Székely Himnuszt a Csíkszereda és a Sepsi szurkolói – videó

Minden más foci
2026.08.16. 13:40

Nem született gól a Superliga első székely derbijén

Minden más foci
2026.08.15. 19:48

Korai véget érhet Szabó István székelyföldi kalandja – sajtóhír

Minden más foci
2026.08.10. 20:12

Pont került a Sepsi-játékos két éve húzódó doppingügyére

Minden más foci
2026.08.07. 14:45