Visszavonult az Arsenalban is szereplő 72-szeres válogatott támadó

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.05.28. 11:17
Carlos Vela visszavonult (Fotó: Getty Images)
Carlos Vela saját Instagram-oldalán jelentette be, hogy 36 évesen befejezi a profi labdarúgást.

„Pályafutásom során több nagyon különleges pillanatot is átéltem, de most eljött az ideje, hogy hivatalosan is visszavonuljak a profi futballtól. Nincsenek szavak arra, hogy kifejezzem a hálámat a családom, az összes klub iránt, amely lehetőséget adott nekem, és a szurkolók iránt a támogatásukért és a szeretetükért. Megtiszteltetés és kiváltság volt megosztani veletek a karrierem” – írta a 36 éves korában visszavonuló Carlos Vela.

Vela a 2005-ös U17-es világbajnokságon robbant be, ahol a mexikói válogatottat gólkirályként segítette az első helyhez. Ezután az Arsenal szerződtette, de nem tudott stabil helyet kivívni magának a csapatban, a londoniak pedig rendre kölcsönadták, főleg spanyol kluboknak.

A támadót 2012-ben szerződtette a Real Sociedad, amelynél az előző idényt kölcsönben töltötte. Ott 73 gólt szerzett, majd 2018-ban az MLS-be szerződött, a bajnokságba akkor bekerülő Los Angeles FC-hez. 2022-ben bajnoki címet ünnepelhetett a kaliforniaiakkal, 189 meccsen 93-szor volt eredményes.

A mexikói válogatottban 72 mérkőzésen játszott, ott volt két világbajnokságon (2010, 2018) és kétszer megnyerte az észak- és közép-amerikai kontinensbajnokságot (2009, 2015).

Vela a visszavonulása után is a Los Angeles FC-nél marad nagykövetként.

 

 

Legfrissebb hírek

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
2026.09.23. 13:52

Pintér Dánielt behívták az amerikai U20-as válogatottba – az olimpia is ott lehet a távolabbi célok között

Minden más foci
2026.09.22. 20:15

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

MLS: Gazdag Dániel elérte a 150-et, csapata óriási hajrával győzött

Légiósok
2026.09.20. 08:17

Kily González lett Pintér Dánielék vezetőedzője Miamiban

Minden más foci
2026.09.15. 18:28

Hiába Messi szép gólja, nem nyert a Miami; Griezmannék fölényesen legyőzték Sallóiékat – videók

Minden más foci
2026.09.13. 07:37

Sallói Dániel: Bajnok akarok lenni az MLS-ben

Légiósok
2026.09.11. 09:48