Ahol a sport és a társadalmi felelősségvállalás találkozik – elindult az Álombajnokság

   Munkatársunktól Munkatársunktól
2025.06.19. 11:39
null
Fotó: Provident Sajtó
A sport erejével a jövőért: a Provident és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közös szervezésében elindult az Álombajnokság program, amely hátrányos helyzetű településeken élő fiatalok számára teremt lehetőséget a fejlődésre és a közösségépítésre. A futballbajnokság nemcsak a pályán, hanem az élet más területén is új esélyeket kínál a résztvevő gyerekeknek – derült ki a Provident Zrt. szerkesztőségünkhöz eljuttatott csütörtöki sajtóközleményéből.

Az Álombajnokságon nyolc csapat méri össze a tudását: az ország északkeleti és dél-dunántúli régióiból érkeznek majd a résztvevők, akik két korosztályban (8–10 és 11–14 évesek) mérkőznek meg egymással. A program magában foglal egy három hónapos intenzív felkészülési időszakot is, amelyet előbb régiós tornák, majd egy budapesti döntő követ.

„Hisszük, hogy a sport, különösen a labdarúgás, olyan készségeket fejleszt, amelyek az élet minden területén hasznosak lehetnek. Ez a program nem csupán egy futballbajnokság. Ez egy esély a jobb jövőre” – fogalmazott Boczán Viktor, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója.

A program kiemelt célja a társadalmi integráció elősegítése, az egészséges életmód népszerűsítése és a tehetséggondozás.

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója kiemelte: „az Álombajnokság tökéletesen illeszkedik a segélyszervezet esélyteremtő munkájába. A sport által olyan készségeket fejlesztünk, amelyek segítik a fiatalokat a társadalmi és munkahelyi elvárások teljesítésében is.”

Az Álombajnokság nem ér véget az őszi döntővel. A program hosszú távú célja, hogy évről évre lehetőséget biztosítson a hátrányos helyzetű régiók fiataljainak a fejlődésre és a kitörésre. Az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai az elmúlt két évben 18 településen indítottak pénzügyi tudatosságot elősegítő képzést az alacsony iskolázottságú és jövedelmű társadalmi csoportok tagjai számára, melyhez a Provident szakemberei szolgáltatták a szükséges szakmai háttéranyagot. 

 

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
2026.10.15. 23:54

Csütörtöki sportműsor: az FTC a Viktoria Plzent fogadja az El-ben

Minden más foci
2026.10.14. 23:58

Vasárnapi sportműsor: ETO–PAFC, Liverpool–Manchester City, Szingapúri Nagydíj

Minden más foci
2026.10.10. 23:58

Pénteki sportműsor: női Eb-pótselejtező a hollandokkal, pályán a Veszprém

Minden más foci
2026.10.08. 23:12

Vasárnapi sportműsor: közeleg a Nemzetek Ligája-dömping hajrája

Minden más foci
2026.10.03. 22:51

Szerdai sportműsor: a Tatabánya a férfi kézi El-ben, Mosonmagyaróvár–Győr a női kézi NB I-ben

Minden más foci
2026.09.29. 23:45

Keddi sportműsor: utolsó csoportmeccsét játssza a Veszprém a klub-vb-n

Minden más foci
2026.09.28. 23:55

Heti program: Észak-Írország után Grúziával is játszik a magyar válogatott; F1 és NFL

Magyar válogatott
2026.09.28. 12:25