Megvan a Sepsi első nyári igazolása

B. O. M.B. O. M.
2025.06.10. 11:17
Kolozsvárról igazolt középpályással kezdte meg a kiesés utáni újraépítkezést a Sepsi OSK csapata, az előző két szezonban az Universitateánál futballozó Robert Mihai Silaghi 1+2 éves szerződést kötött a székelyföldi klubbal.

A szamosújvári születésű, 23 éves Robert Mihai Silaghi ifiként megfordult a CFR-nél és a Hagi Akadémián is, a felnőtt futballba pedig az akkor második ligás Unirea Sloboziánál kóstolt bele a 2021–2022-es idényben. A CFR két éve előbb kölcsönadta, majd tavaly végleg átengedte a városi rivális Universitateának, amelyben 55 tétmérkőzésen 1 gólt szerzett és 4 gólpasszt adott, a következő szezonban viszont – mivel már nem számít U21-es játékosnak – nem számít rá a Konferencialigában is induló kolozsvári klub. 

A nyolc élvonalbeli szezon után a Liga 2-be visszaeső Sepsinek még nincs új vezetőedzője, mivel – a sajtóhírek szerint – a kiszemelt jelöltek szerződés alatt állnak. Daniel Oprita 2026-ig írt alá a szintén Liga 2-es, de feljutási joggal nem rendelkező Steauához, és kivásárlása 50 ezer euróba kerülne, míg Daniel Pancu jelenleg a szlovákiai Európa-bajnokságra készülő U21-es román válogatott szövetségi edzője.

 

Legfrissebb hírek

Odahaza ikszelt a Sepsi az FCSB-vel

Minden más foci
Tegnap, 22:51

Pont került a Sepsi-játékos két éve húzódó doppingügyére

Minden más foci
2026.08.07. 14:45

Diószegi László: Anyaországi támogatás nélkül nem tudunk élvonalbeli csapatot fenntartani

Minden más foci
2026.07.22. 17:39

Románia: pont és gól nélkül kezdték az idényt a székelyföldi csapatok

Minden más foci
2026.07.20. 23:05

Diószegi László: Egyedül kevés vagyok ahhoz, hogy a Sepsit az élvonalban tartsam

Minden más foci
2026.07.16. 18:16

Románia: a Sepsihez szerződött a korábbi fehérvári szélső

Minden más foci
2026.07.06. 18:15

Szabó István a Sepsi ellen mutatkozott be a Csíkszereda kispadján

Minden más foci
2026.06.20. 13:40

Tapasztalt kapust szerződtetett a Sepsi OSK

Minden más foci
2026.06.12. 17:16