Olyan, mintha egy vihar közepén lennék mostanában – Mbappé alaposan visszaszólt az őt kritizáló újságírónak

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.06.08. 11:05
null
Kylian Mbappé csattanós választ adott az újságírónak (Fotó: Getty Images)
A francia labdarúgó-válogatott Németországgal játszik vasárnap délután a Nemzetek Ligája harmadik helyéért. A Real Madrid vb-győztes sztárját, Kylian Mbappét a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón arról kérdezték, milyen érzés, hogy semmit nem nyert első évében a spanyolokkal, míg korábbi csapata, a Paris Saint-Germain nélküle ért a csúcsra a Bajnokok Ligájában. Mbappé válaszában alaposan helyre tette az újságírót.

Kylian Mbappé tavaly nyáron gólrekorderként hagyta el a Paris Saint-Germaint. A francia támadó nélkül a PSG rögtön triplázott, és elhódította a hőn áhított Bajnokok Ligája-trófeát, ami Mbappénak hét éven át nem sikerült. „Nem távoztam túl korán, a történetem a PSG-vel véget ért. Nem vagyok keserű, az út végére értem” – idézi Kylian Mbappét a BBC.

A Real Madrid támadója vasárnap a Nemzetek Ligája bronzmeccsén Németország ellen léphet pályára, ezelőtt válaszolt az újságírók kérdésére. „Mindent megpróbáltam, és a sors úgy hozta, hogy ennek nélkülem kellett megtörténnie. Boldog vagyok, szerintem megérdemelték. Annyi éven át küszködtek, én is voltam már ott, a BL minden szakaszában játszottam a PSG színeiben, egyedül a döntős győzelem nem jött össze. A PSG a legjobb Európában, nem emlékszem, hogy láttam volna csapatot, amely öt-nullára megnyert egy döntőt.”

Egy újságíró kérdése azonban felhúzta a francia támadót. „Trófeák nélkül zártad az idényt a Real Madriddal, miközben a PSG BL-t nyert nélküled. Ezután máshogy értékeled a csapatra és a játékstílusra gyakorolt befolyásodat? Még mindig azt gondolod, hogy csak pozitív hatással vagy csapataidra?” – érkezett a kérdés.

Mbappé válasz helyett visszakérdezett, hogy biztos-e az újságíró abban, hogy nem nyert trófeát. Erre a kérdező elmondta, hogy a BL-siker nem jött össze a Real Madriddal. „Mi számít trófeamentes idénynek? Nézed egyáltalán a meccseket? Két trófeát is nyertünk. Ha azt mondod, hogy nem nyertünk fontos címeket, akkor egy szavam sem lett volna. Ezért fontos a megfogalmazás” – válaszolt mosolyogva Mbappé, aki Európai Szuperkupát és FIFA Interkontinentális Kupát nyert a Real Madriddal. 

A francia támadó így folytatta: „Ne oktass ki. Igen, lemaradtunk néhány fontos címről és sok tanulságot levonhatunk az idény végén. És igen, a PSG megnyerte nélkülem a Bajnokok Ligáját, de ez nincs befolyással rám. Úgy hiszem, karrierünk során mindannyian szembesülünk kihívásokkal, nekem olyan, mintha egy vihar közepén lennék mostanában. De ez rendben van, mindig is szerettem ezeket a helyzeteket. Ez azt jelenti, hogy többet kell dolgoznom annak érdekében, hogy megfordítsam a dolgokat. Egy újabb címkét raktak a hátamra. Ha a következő évben megint felteszed nekem a kérdést a trófea nélküli szezonról, azt válaszolhatom, hogy most mindent megnyertünk.”

Vasárnap
A 3. helyért
15.00: Németország–Franciaország (Tv: Spíler2)
Döntő
21.00: Portugália–Spanyolország (Tv: M4 Sport, Spíler2) – élőben az NSO-n!
NEMZETEK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ

 

 

Legfrissebb hírek

IFFHS: Varga Barnabás az elmúlt öt év 21. legeredményesebb futballistája

Minden más foci
1 órája

Mijatovics szerint Mbappé nem igazi vezére a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 14:28

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Magabiztos játékkal nyerte meg a franciák elleni rangadót, így elődöntős Németország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 19:43

Aranycipő: Mbappénak is megvan a húsz, megelőzte Haalandot, és utolérte az élen Kane-t

Minden más foci
2026.01.27. 09:47

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

A spanyolok fölényes győzelemmel szerezték meg az 5. helyet a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.22. 22:19
Ezek is érdekelhetik