Úgy fest, Cristiano Ronaldo marad az Al-Naszrnál, az MU-nál elkezdődött a nagytakarítás

Vágólapra másolva!
2025.06.09. 22:00
Cristiano Ronaldo új szerződést írhat alá az Al-Naszrral (Fotó: Getty Images)
Klubvilágbajnokságot igen, vb-t vagy Eb-t nem rendeznek ezen a nyáron, ám a futballszurkolók számára így sem lesz izgalommentes ez az időszak, hiszen ezerrel pörögnek az átigazolási hírek, pletykák, bejelentések. A nyár összes napján jelentkező cikkünkben élő hírfolyamban számoltunk be a legizgalmasabb transzferekről. Hétfőn szárnyvédőt szerződtetett a Manchester City, Jobe Bellingham még közelebb került a Dortmundhoz, új vezetőedzőt nevezett ki az Inter, hárman távoztak a Manchester Unitedtól, s úgy fest, Cristiano Ronaldo marad szaúdi csapatában.

Noha korábban maga nyilatkozott arról, hogy lezárult egy fejezet, úgy fest, mégis marad a szaúdi élvonalbeli Al-Naszrnál az ötszörös aranylabdás portugál klasszis, Cristiano Ronaldo, aki a válogatottal megnyert Nemzetek Ligája-döntő után beszélt a jövőjéről. Emellett az Al-Naszr állítólag Fabián Ruizt (PSG) akarja, a szintén szaúdi Al-Hilal pedig Angelino (AS Roma) mellett élénken érdeklődik Benjamin Sesko (RB Leipzig), Mateo Retegui (Atalanta) és Viktor Gyökeres (Sporting CP) iránt.

A klubvilágbajnokság előtt egyre jobban belendült a Manchester City, amelyhez hétfőn aláírt Rajan Ait-Nuri, és közel áll további két játékos szerződtetéséhez is, ugyanis Tijjani Reijnders és Rayan Cherki is Pep Guardioláékhoz tart, s a transzfereket szeretnék minél hamarabb lezárni a manchesteriek, hogy mindegyik új szerzemény részt vehessen a szombaton kezdődő klub-vb-n.

Az angol csapatok egyébként nem tétlenkednek, a Chelsea-nek megvan az első szerzeménye a francia Strasbourgtól érkezett Mamadou Sarr személyében, a Brighton hosszabbított Tariq Lamptey-val, ellenben az Arsenal Marquinhost, a Nottingham Forest Harry Toffolót, a Bournemouth Kepa Arrizabalagát, a West Ham United pedig Aaron Cresswellt, Lukasz Fabianskit, Vladimír Coufalt, Danny Ingset, valamint Kurt Zoumát is elengedte, ahogy a PL-be feljutó Sunderlandet is elhagyja a Borussia Dortmundhoz tartó Jobe Bellingham.

A Manchester United állítólag megtette az első lépéseket Victor Gyökeres megszerzése ügyében, de a „vörös ördögök” érkezők helyett egyelőre csak távozókról számoltak be: szerződése lejártával Christian Eriksen, Johnny Evans és Victor Lindelöf sem marad a klubnál.

Németországban hivatalos, hogy a Bayern Münchenhez már a klub-vb előtt csatlakozik Tom Bischof és Jonathan Tah. Sajtóhírek szerint a bajorok az előbbi labdarúgó esetében 300 ezer eurót fizetnek a TSG Hoffenheimnek, míg utóbbi futballistáért 800 ezer euró jár a Bayer Leverkusennek, de ez az összeg 1 millióra is nőhet. Emellett úgy hírlik, Bradley Barcolára akar lecsapni a Bayern, de ha a PSG szélsőjét nem sikerül megszerezni, az Athletic Bilbaóban szereplő Nico Williams lehet a legfőbb alternatíva.

Illetve eldőlt, hogy Jacob Neestrup biztosan nem lesz sem a Wolfsburg, sem az RB Leipzig vezetőedzője, ugyanis marad jelenlegi csapatánál a következő idényben, erről munkaadója, a dán FC Köbenhavn számolt be.

Spanyolországban a francia védő, Clément Lenglet közös megegyezéssel szerződést bontott az FC Barcelonával, azok után, hogy az elmúlt három idényt kölcsönben töltötte, s most kölcsön után végleg az Atlético Madridhoz ír alá. A Real Sociedadot erősítő Martín Zubimendi átigazolása ügyében már rendkívül jó helyzetben volt az Arsenal, ám úgy fest, hogy a Xabi Alonso által irányított Real Madrid keresztülhúzza az „ágyúsok” számításait, és szerződteti a válogatott labdarúgót.

Olaszországban kevésbé a játékosok, sokkal inkább az edzők miatt volt eseménydús a nap, hiszen Patrick Vieira hosszabbított a Genoával, ellenben a Balogh Botondot foglalkoztató Parma közös megegyezéssel szerződést bontott a februárban kinevezett Cristian Chivuval, aki azonnal át is vette egykori csapata, az Inter irányítását, azok után, hogy a milánóiak múlt héten köszönték meg a munkát Simone Inzaghinak.

Franciaországban Rayan Cherki Manchester Cityhez szerződése jelentette a nap témáját, illetve arról hallani, hogy a PSG a Bournemouthszal tárgyal Ilija Zabarnij szerződtetéséről, míg Magyarországon nem elsősorban a játékosok átigazolásáról szóltak a hírek, ellenben az Újpestet az elmúlt egy évben elnöki főtanácsadóként segítő Kovács Zoltán távozott a lila-fehérektől, és a DVTK sportigazgatója lett.

 

Legfrissebb hírek

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 14:50

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
2026.02.03. 09:44

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

Nincs vége a magyar hullámnak Liverpoolban, Sallai Roland a legújabb jelölt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.02.01. 14:31

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 10:20

Férfi kézi: bejelentette a szerb irányító érkezését a Veszprém

Kézilabda
2026.01.30. 16:37

Kleinheislerrel és Tajtival is megegyezett a Csíkszereda, előbbitől még várják az aláírást – NS-infó

Minden más foci
2026.01.30. 15:48

Meghaladta a 13 milliárd dollárt a nemzetközi átigazolások értéke 2025-ben a FIFA tanulmánya szerint

Minden más foci
2026.01.28. 16:23
Ezek is érdekelhetik