A klub-vb után betelt a pohár, sportigazgatóját is kirúgja a Porto – sajtóhír

T. Z.T. Z.
2025.07.03. 09:57
null
Andoni Zubizarreta napjai meg vannak számlálva a Portónál (Fotó: Getty Images)
A két vezető sportlap, a Récord és az A Bola csütörtöki információi szerint a gyászos klubvilágbajnoki szereplés után a portugál élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Porto meneszti Andoni Zubizarretát, a klub sportigazgatóját.

Mint ismert, a portugál együttes meglepetésre már a csoportkörben elvérzett a klubvilágbajnokságon, ezek után pedig az első vezéráldozat, aki távozott a csapattól, a vezetőedző Martín Anselmi volt. A két portugál lap pedig úgy tudja: hogy a következő darab, aki kiesik a kirakósból, az a sportigazgató lesz.

Klub-vb
2025.07.02. 10:59

Klub-vb: a Botafogo után az FC Porto is edzőt váltott

Martín Anselmi csak januárban vette át a portugál csapatot, a szerződése 2027-ig szólt.

Zubizarretát a Porto elnöke, a tavaly áprilisban megválasztott korábbi sikeredző, André Villas-Boas nagy reményekkel nevezte ki a sportigazgatói posztra, azonban az idény nagyon nem úgy alakult, ahogy azt az új vezetés előzetesen eltervezte: a bajnokságban csupán harmadik helyen végeztek a „sárkányok”, 11 ponttal lemaradva a bajnok Sporting mögött majd a klubvilágbajnokságon is leszerepelt a csapat, és a Palmeiras és az Inter Miami mögött csak a harmadik helyen zárt a csoportjában.

Az A Bola továbbá arról is beszámolt, hogy Villas-Boas állítólag Zubizarretát tette felelőssé a gyenge eredményekért, mondván, a téli átigazolási szezonban Nico González és Galeno távozásával meggyengült az együttes, és őket nem sikerült megfelelően pótolni. 

 

Legfrissebb hírek

Van Persie a spanyolok útjába repült; belga fricska Maradonáéknak – vb-videók

Minden más foci
2026.06.13. 10:37

Arannyal feledtette az előző évi botlásokat az Internazionale

Olasz labdarúgás
2026.05.06. 07:27

A Porto 31-edszer bajnok, Mourinhóék lemaradtak az aranyról

Minden más foci
2026.05.03. 12:54

Újabb zöld-fehér csapatnak hintett egy négyest a Braga, elődöntős az El-ben

Európa-liga
2026.04.16. 23:06

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
2026.04.09. 23:10

Botrány Portugáliában: mérges gáz a Sporting öltözőjében?

Kézilabda
2026.03.31. 11:59

Pályafutása ezredik mérkőzését játszotta Thiago Silva

Európa-liga
2026.03.20. 10:37

Idegenben szerzett előnyt az Aston Villa és a Porto az Európa-ligában

Európa-liga
2026.03.12. 20:59
Ezek is érdekelhetik