Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

B. A. P.B. A. P.
2025.08.20. 12:15
null
Luis Suárez jó barátjával, Lionel Messivel szeretne visszavonulni (Fotó: Getty Images)
Az Inter Miamit erősítő 38 éves Luis Suárez arról beszélt, hogy amennyiben lehetséges, szeretne Lionel Messivel együtt visszavonulni.

A korábban az FC Barcelonában, most az Inter Miaminál Lionel Messi csapattársaként futballozó Luis Suárez az ESPN-nek beszélt a visszavonulásáról. „Én egyelőre nem fogok döntést hozni. Azt elmondhatom, hogy Messivel együtt szeretnék visszavonulni, mert évek óta beszéltünk arról, hogy együtt vonulunk vissza. Ez meg is történhet, de ez attól is függ, hogy megújítják-e az én szerződésemet és az övét. Mind a ketten a megfelelő időben hozzuk majd meg a megfelelő döntést.”

Mint ismert, Suárez és Messi szerződése is a 2025-ös MLS-idény végéig szól, a hírek szerint mindkét játékos és a klub is nyitott a folytatásra. „Az igazság az, hogy boldog vagyok. Fizikailag jól érzem magam, szerintem segítek a csapatnak, és ha a klub is így akarja, akkor nyilvánvalóan nem lesz semmi gond. Az Inter Miami továbbra is fejlődik, jó játékosok érkeznek és a bajnokság is egyre színvonalasabb. Meglátjuk, mi lesz” – vélte Suárez.

 

 

Legfrissebb hírek

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
15 órája

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
2026.09.23. 13:52

Pintér Dánielt behívták az amerikai U20-as válogatottba – az olimpia is ott lehet a távolabbi célok között

Minden más foci
2026.09.22. 20:15

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18