Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

2025.08.02. 10:05
null
Lionel Messi (Fotó: Getty Images)
Lionel Messi szerződését legalább három évvel meghosszabbítaná az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Inter Miami.

A spanyol Marca sportnapilap értesülése szerint a részben David Beckham tulajdonában álló klub szívesen kötne hosszabb távú megállapodást is a világbajnok argentin csatárral, olyannyira, hogy a 38 éves Messi döntheti el, mennyi időre szóljon új szerződése, sőt más szerepkörben a visszavonulása után is számítanának rá.

Az argentin Olé című sportlap szintén úgy értesült, hogy Messi 2028-ig szóló ajánlatot kapott, és „minden jel arra utal, hogy továbbra is a rózsaszín mezben fog játszani.”

Az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain korábbi csatára 2023 óta 69 mérkőzésen 58 gólt szerzett és 28 gólpasszt adott az Inter Miami színeiben. Jelenlegi szerződése az év végéig érvényes, de egyelőre nem vehető biztosra, hogy meghosszabbítja, mert a néhány héttel ezelőtt napvilágot látott pletykák szerint Szaúd-Arábiából is van ajánlata.

 

Legfrissebb hírek

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
4 órája

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
2026.09.23. 13:52

Pintér Dánielt behívták az amerikai U20-as válogatottba – az olimpia is ott lehet a távolabbi célok között

Minden más foci
2026.09.22. 20:15

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18