„Csak a jó dolgok maradtak meg” – Lionel Messi az utolsó hazai vb-selejtezője után

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.09.05. 10:13
null
Lionel Messi két gólt is szerzett Venezuela ellen (Fotó: Getty Images)
Mint arról már beszámoltunk, Argentína 3–0-ra legyőzte Venezuelát a dél-amerikai világbajnoki selejtezősorozatban magyar idő szerint pénteken hajnalban. A találkozón a duplázó Lionel Messi utoljára lépett pályára hazai közönség előtt világbajnoki-selejtezőn, s a meccs után érzelmesen nyilatkozott, többek között arról, hogy részt vesz-e a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon.

„Igyekszem jól érezni magam és őszinte lenni magamhoz idézte a Marca a nyolcszoros aranylabdás Lionel Messit. – Sok érzelem kavarog most bennem, tudtam, hogy ez lesz az utolsó világbajnoki selejtezőm hazai közönség előtt. Sok mindent átéltem már ezen a pályán, jó és kevésbé jó dolgokat is, de a szurkolóink előtt mindig nagy öröm pályára lépni. Évek óta élvezzük a meccseket és boldogok vagyunk.”

Messi beszélt arról is, hogy szíve szerint még sokáig játszana a válogatottban, az életkora azonban már nem teszi ezt lehetővé: „Nem szeretem, nem akarom... De az idő sajnos telik, én pedig függök tőle.”

„Mindig is arról álmodtam, hogy itt, a szurkolóim előtt fejezzem be a pályafutásomat. Csak a jó dolgok maradtak meg bennem. Sok éven át élveztem a barcelonai szurkolók szeretetét, és az volt az álmom, hogy itt, a hazámban is megkapjam ezt” – tette hozzá Messi.

Minden más foci
2025.09.05. 07:10

Könnyes lett a búcsú: Messi duplázott utolsó hazai vb-selejtezőjén

Emlékezetes lett a nyolcszoros aranylabdás utolsó hazai mérkőzése. Kolumbia is kijutott a világbajnokságra, akárcsak Uruguay és Paraguay.

Arra a kérdésre, hogy pályára lép-e a 2026-os világbajnokságon, Messi kitérő választ adott: „A legutóbbi világbajnokságom után azt mondtam, a korom miatt logikus, hogy nem leszek ott a következú tornán. De továbbra is izgatott és lelkes vagyok, s napról napra haladok. Kilenc hónap gyorsan elrepül, de mégis sok idő...” Hozzátette, már nincsenek elvársai saját magával szemben, a világbajnoki részvétele attól függ, hogy érzi majd magát a torna előtt.

„Még nem hoztam meg a döntést. Az idény végén jön az előszezon, aztán majd meglátjuk, hogy érzem magam” – fogalmazott.

Az Inter Miami klasszisa bejelentette azt is, hogy nem lép pályára az Ecuador elleni idegenbeli vb-selejtezőn, mivel szavai szerint pihenőre van szüksége.

Az Olé argentin portál egyébként szavazást is indított arról, hogy Messi pályára lép-e a jövő évi világbajnokságon. A voksolók körében az eredmény nagyon egyértelműen alakult: 93 százalék szavazott arra, hogy ott lesz a világeseményen.

 

Legfrissebb hírek

Cseberből vederbe – kongatja a vészharangot a brazil média a válogatott botladozása után

Foci vb 2026
2025.09.12. 12:25

Marco Caneira: A magyarok sokkal erősebbek az örményeknél

Foci vb 2026
2025.09.12. 09:51

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
2025.09.12. 06:38

„Jó kis csata lesz” – így várják az örmények a budapesti vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2025.09.11. 11:52

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

A Puskás Arénában voltak a legtöbben a szeptemberi, európai vb-selejtezőkön

Foci vb 2026
2025.09.11. 09:05

Dupla Tízes: közelebb vagy távolabb került a világbajnoki álom a válogatottól?

Magyar válogatott
2025.09.11. 08:33

Varga Barnabás kapu előtti hatékonysága a klasszisokét idézi

Magyar válogatott
2025.09.11. 06:29
Ezek is érdekelhetik