Klubot váltott Ausztráliában a világbajnok spanyol futballista

Vágólapra másolva!
2025.09.16. 07:23
Juan Mata már meg is érkezett Melbourne-be (Fotó: Getty Images)
Juan Mata a Melbourne Victory kötelékében folytatja pályafutását – jelentette be kedden hivatalos felületein az ausztrál labdarúgócsapat.

Juan Mata tavaly igazolt Ausztráliába, ahol a Western Sydney Wanderersszel a negyedik helyen végzett az A-League alapszakaszában. Csapata a rájátszás első köréből nem jutott tovább, lemaradt az elődöntőről.

Új klubja, a négyszeres bajnok Melbourne Victory ellenben döntőt játszott, igaz, ott kikapott 1–0-ra a Melbourne Citytől. A világ- és Európa-bajnok Mata szerződtetésétől az utolsó lépés sikeres megtételét remélik, azaz a 2018 óta hiába áhított bajnoki cím elhódítását. Az idény október közepén kezdődik.

A 37 éves, 41-szeres spanyol válogatott Mata a Valencia, a Chelsea és a Manchester United szolgálatában összesen 15 évet húzott le európai csúcsligákban, majd 2022-ben a török Galatasarayba igazolt, onnan a japán Vissel Kobén át vezetett az útja Ausztráliába.

„Boldoggá tesz, hogy a liga egyik legnagyobb presztízsű csapatában játszhatok, remek szurkolótábor előtt. Szeretném trófeákhoz segíteni a klubot, és örömmel veszek részt abban a hosszú távú munkában, amelynek célja az ausztrál labdarúgás további erősítése” – mondta beköszönésképp Mata, aki az előző idénybelinél több játéklehetőségben reménykedik.

Az előző alapszakaszban 22 mérkőzésen egy gólt és három gólpasszt jegyzett sydneyi együttesében, ám a fent említett, elvesztett negyeddöntőben csupán 17 percet játszhatott csereként beállva.

 

Legfrissebb hírek

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Korábbi osztrák klubja is részesedik a Varga Barnabásért fizetett átigazolási díjból

Légiósok
2026.01.06. 18:53

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
2025.09.14. 11:31

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
2025.09.13. 08:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30
Ezek is érdekelhetik