Ötvenéves lett a világ legjobb játékvezetőjének megválasztott Kassai Viktor

2025.09.10. 14:23
null
Kassai Viktor idestova hat éve visszavonult a játékvezetéstől (Fotó: Nemzeti Sport)
Szerdán ötvenéves Kassai Viktor, akit 2011-ben a világ legjobb labdarúgó játékvezetőjének választottak meg a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS).

A tatabányai születésű sportember már tizenöt évesen játékvezetői vizsgát tett, majd 1999-től a magyar élvonalban működött, és 323 NB I-es mérkőzésen bíráskodott. 

A nemzetközi szövetség (FIFA) keretébe 2003-ban került be, négy évvel később pedig három mérkőzést vezetett az U20-as világbajnokságon.

A pekingi nyári olimpián, 2008-ban az argentin-nigériai döntőn működött közre, két év múlva pedig már a dél-afrikai világbajnokságon kapott szerepet két csoportmérkőzésen, egy nyolcaddöntőn és a spanyol–német elődöntőn.

A Magyar Labdarúgó-szövetség honlapjának összeállítása kitér rá, hogy pályafutása addigi legrangosabb mérkőzését 2011. május 28-án vezette Kassai Viktor. A Barcelona–Manchester United Bajnokok Ligája-döntővel 35 évesen minden idők legfiatalabb játékvezetője volt, aki BL-finálét dirigálhatott. Ugyanebben az évben az IFFHS a világ legjobb játékvezetőjének választotta.

Számos BL-találkozó mellett a 2012-es lengyel-ukrán és a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon is bíráskodott, majd 2019 decemberében bejelentette visszavonulását.

Néhány héttel később, 2020 januárjától másfél évig az orosz, 2022 telétől 2023 nyaráig a bolgár játékvezetői bizottság vezetője volt, majd az Osztrák Labdarúgó Szövetségnél vállalt szerepet a játékvezetők technikai igazgatójaként, szerződését idén nyáron hosszabbították meg két évvel.

Legfrissebb hírek

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
Tegnap, 7:54

Rúsz Márton U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
2026.09.22. 17:03

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

A tehetsége volt az egyetlen ellenfele – 50 éves Ronaldo

Népsport
2026.09.18. 06:41

Népsport: 75 évvel ezelőtt született a nagy Cruyff fegyverhordozója

Népsport
2026.09.15. 17:15