A fejlődés az igazi siker a KRC Genk akadémiáján

Első pillantásra a belgiumi Genk talán nem tűnik a futballvilág központjának: belvárosi részein csendes utcákra, jellegtelen épületekre és rendezett parkokra bukkanni, a főúton túl kertes házak mindenütt, a külső területeken pedig ipari múlt nyomait lehet felfedezni. A bezárt szénbányák egy letűnt kor mementójaként maradtak meg. A KRC Genk városhatárhoz közel eső edzőközpontjába lépve azonban rögvest érezni, itt valami különleges történik. A falakról kék mezes fiatal fiúk fényképei köszönnek vissza. A portréalanyokban közös, hogy alma materüket elhagyva a világ legnagyobb klubjaiban futballoztak – mint Kevin De Bruyne, Thibaut Courtois vagy éppen Leandro Trossard. A klub modellje Európa-szerte hivatkozási alap, a kapuit 2003-ban megnyitó akadémiája ma már fogalom.

„Sokszor kérdezik, mi a titkunk – mondja mosolyogva az akadémia technikai igazgatójaként dolgozó Koen Daerden. – Valójában nincs semmilyen misztikum, hacsak az nem, hogy a filozófiánk a vérünkben van. Csaknem huszonöt éve döntöttünk úgy, ha versenyképesek akarunk maradni, a fiatalokba kell fektetnünk. Ez lett a klub lelke.”

Tíztől tizenhárom éves korig tart
az alapképzés aranykora

A történet gyökerei az ezredforduló környékére nyúlnak vissza. A Genk akkori elnöke felismerte, hogy az egyesület anyagi lehetőségei nem engedik meg a nagy költekezéseket, hosszú távon a saját nevelésű játékosok képzése jelentheti a fennmaradás zálogát.

„Kétezertíz környékén jelentős pénzügyi gondjaink voltak – emlékszik vissza a szakember, aki 1999 és 2006 között a Genk labdarúgója volt, tízszer lépett pályára a belga válogatottban. – Nem volt pénz igazolni, fiatalokat kellett integrálni a csapatba. Akkor játszott először Kevin De Bruyne és Thibaut Courtois a felnőttek között, velük nyertünk bajnokságot.”

A KRC-nél ma sincsenek dúsgazdag befektetők, a klub nonprofit szervezetként működik, tehát nincs tulajdonosa, aki csettintésre betömné a költségvetésben keletkező lyukakat. Aligha meglepő, a bevételek döntő része a játékoseladásokból származik. 

„Ez nemcsak üzleti modell, hanem túlélési stratégia is egyben. Ha nem fejlesztenénk tehetségeket, nem maradnánk életben.”

Az akadémián több száz fiatal pallérozódik, de a toborzás nem a véletlenen múlik, alapos felderítőmunka eredménye a kiválasztás.

„Szükségünk van arra, hogy Limburg tartományban minden gyereket ismerjünk, aki labdába rúg, ezért hét-, nyolc-, kilencéves kortól figyeljük őket. Tudnunk kell, ki hol játszik és milyen ütemben fejlődik. Mi nem azt az utat járjuk, mint a Bruges vagy az Anderlecht. Nagy megfigyelőhálózat kiépítése helyett arra törekszünk, hogy regionális szinten szoros együttműködésben dolgozzunk a környékbeli kisebb egyesületekkel – mondhatnám, mi vagyunk a nagytestvérük. Általunk képzett és fizetett edzők dolgoznak a helyi klubokban, ugyanazt a filozófiát képviselve. Sok partnercsapatunk van, tervezzük, hogy a régión kívül is legyenek ilyenek annak érdekében, hogy minél nagyobb területet fedjünk le. Ez a rendszer adja az alapot, de tizenhárom-tizennégy éves kor fölött már külföldön is keressük a tehetségeket.”

A legkisebb korosztályokban még nem a győzelem számít, hanem a technikai alapok és a mozgáskultúra elsajátítása. A „ball mastery”, azaz a labda uralása a Genk-akadémia egyik kulcskifejezése.

„A jó mozgás, az egyensúly, a kreatív játék fontosabb, mint az eredmény. A tíztől tizenhárom éves kort tartjuk az aranykornak, amikor minden mozdulat beépül. Aki ebben a korban megtanul jól bánni a labdával, bármeddig eljuthat.”

A tehetség azonban önmagában kevés.

„Mindazokban, akik tőlünk indulva profi játékosok lettek, volt egy közös vonás bennük: a kitűnő mentalitás. Nem elég beszélni róla, naponta tenni kell a fejlődésért. Hadd említsek egy példát: Arthur Theate, aki ma a Frankfurt belső védője, nem számított különleges tehetségnek, ám a hozzáállása, a kitartása kivételes volt. Nem ő volt a legjobb, ám ő akarta legjobban a sikert, ezért eljutott a csúcsszintre. Konsztandinosz Karecaszt is említhetném, akinek ragyogó képességei vannak, de a hozzáállása nélkül nem lenne meg benne az a lehetőség, hogy igazán nagy futballistává váljon.”

Ha valaki nem jár iskolába,
nem is léphet pályára…

A Genkben ma a „mindset”, azaz a felfogás legalább annyira fontos, mint a technikai tudás. Az edzők értékelik a gyerekek viselkedését, fegyelmét, tanulmányi eredményét is.

„Ha valaki nem jár iskolába, nem léphet pályára. A futball nálunk a nevelés eszköze egyben. Megtanítjuk a gyerekeket kézfogással köszönni, tisztelni egymást és büszkének lenni arra, hogy a KRC Genk játékosai lehetnek. Azt is tudatosítjuk a srácokban, hogy itt nem ők állnak a történet középpontjában, hanem a klub az első.”

Különös figyelmet fordítanak az egyesületnél az időbeosztásra. Az akadémia központja, a stadion és az iskola mind néhány percre vannak egymástól. A bentlakásos rendszernek köszönhetően a fiatalok nem töltenek órákat utazással, helyette tanulásra és edzésre fordítják idejük nagy részét („a cél, hogy a lehető legkevesebb idő menjen kárba. Minden percet a srácok fejlődésére igyekszünk fordítani”), a Genk edzőinek elsődleges feladata nem a csapat, hanem a játékosok fejlesztése.

„Az a szakember, aki azért akar nálunk dolgozni, hogy bajnokságot nyerjen, nem illeszkedik a filozófiánkhoz. Nekünk az a küldetésünk, hogy minden játékosunk a saját képességének maximumát érje el. Kreatív, technikás középpályásokat és kiváló kapusokat képzünk, s azon dolgozunk, hogy belső, valamint szélső védőket is adjunk az első csapatnak és a világfutballnak.”

A klubban fontos a győzelem, de nem mindenáron. Az U18-as korosztálytól kezdve a legerősebb csapat lép pályára, ami nem azt jelenti, hogy a legjobb képességűek játszanak, hanem akik a legjobban működnek együtt – ennek tudható be, hogy a legidősebbek sorozatban ötödik éve bajnokként szerepelnek az UEFA Ifjúsági Ligában. A fiatalabb korosztályokban minden gyereknek garantált játéklehetőség jut megfelelő edzésmunka esetén, az edzők kötelesek rotálni az együttest.

„Előfordul, hogy emiatt elveszítünk egy-egy meccset, de az eredmény csak pillanatnyi. A fejlődés az igazi siker.”

A fiataloknak a piramis csúcsát a felnőttcsapat jelenti, a végső cél azonban még ennél is magasabbra mutat.

„Mi az öt legjobb bajnokságnak, az angolnak, a spanyolnak, a németnek, az olasznak és a franciának képzünk játékosokat, ez a stratégiánk része. Amikor valaki idekerül, nem azt mondjuk neki, hogy szeretnénk hosszú éveken át a Cegeka Arenában csodálni a játékodat, hanem az Arsenalban vagy a Barcelonában akarunk látni futballozni. Ha valakit ilyen szinten szereplő klubnak eladunk, az siker és természetesen bevétel nekünk, ami a fenntarthatóságot szolgálja. Évente néhány játékost muszáj értékesítenünk a nemzetközi piacon, hogy a büdzsénk rendben legyen.”

Hiába rabolják le gyakran a klubot, azon dolgoznak, hogy folyamatosan csökkentsék a különbséget a világ élcsapataival szemben, amit csak felülteljesítéssel lehet elérni. Koen Daerden úgy tartja, az eredményesség mögött a következetesség áll.

„A legnagyobb erőnk, hogy nem változtatunk. Akárki jön vagy megy, az alapelvek ugyanazok maradnak. A stílusunk, a játékfelfogásunk, a nevelési elveink mellett mindig kitartunk – ez a mi utunk, nem térünk le róla.”

A klub hét alapelvet határozott meg, amelyek iránytűként szolgálnak a mindennapokban. A „values above all” , azaz az értékek mindenekfelett jegyében a Genknél többek között zászlajukra tűzték a szenvedély, a kreativitás, a büszkeség és a győzni akarás fontosságát. Ezek nem üres szavak: minden edzőnek, játékosnak, dolgozónak és önkéntesnek tudnia kell, mit jelent ez a saját munkájukban.

A játékosokat megtanítják
a népszerűség elviselésére is 

A mai fiatalok világa egészen más, mint 20 évvel ezelőtt: a közösségi média, az ügynökök, a korai szerződések mind nyomást helyeznek rájuk. A klub ezért nemcsak a sportban, hanem emberileg is fejleszti a játékosait. Workshopok, oktatások, közösségi médiás tréningek segítik őket – mi is szemtanúi voltunk, amint egy teremben 50 növendéknek tartottak előadást szakemberek a témában –, hogy felelősen kezeljék a hírnevet és a nyilvánosságot.

„Nemcsak futballistákat, hanem érett, tudatos embereket akarunk nevelni. A tizenöt éves gyerekek manapság azt találgatják egymás között, mikor kapnak profi szerződést. Annak idején mi csak fociztunk, most pedig már az öltözőben is ügynökök és tanácsadók beszélnek a gyerekekkel. A legnehezebb feladat megtartani a koncentrációt: dolgozz keményen, légy türelmes!”

Számtalan Genkből induló remek labdarúgó példája támasztja alá: aki végigjárja a ranglétrát, sokra viheti. A KRC Belgium egyik legsikeresebb klubjaként (négyszeres bajnok és ötszörös Belga Kupa-győztes) továbbra is az akadémiájából él – beszédes, hogy az egyesület az elmúlt tíz évben 424 millió euróért értékesített döntő többségében saját nevelésű labdarúgókat a Transfermarkt adatai szerint.

„A mi sikerünk nem egy-egy játékosban, hanem a következetességben rejlik – mondja beszélgetésünk zárszavaként Koen Daerden. – Nem változtatunk, nem keresünk rövidebb utakat. Ez a mi stílusunk, a mi DNS-ünk, amit a hozzánk érkezőknek el kell fogadniuk. Akinek ez nem tetszik, lehet akármekkora ígéret, mehet isten hírével, viszont aki hisz benne, az a meggyőződésünk szerint előbb-utóbb sikeres lesz – akár a pályán, akár azon kívül.”