Az idegenbeli iksz után hazai pályán simán kikapott a Spartától az FTC az Ek-ban

D. S. B.D. S. B.
2025.10.16. 15:50
null
Az idegenbeli iksz után otthon simán kikapott a Sparta Prahától az FTC (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)
Az odavágón, idegenben elért gól nélküli döntetlen után hazai pályán, a III. kerületi TVE Sporttelepén 5–0-s vereséget szenvedett az FTC női labdarúgócsapata a cseh Sparta Prahától az Európa-kupa második selejtezőkörében, így búcsúzott a nemzetközi kupáktól erre az idényre.

A Bajnokok Ligája-selejtezőből való búcsú után a cseh Sparta Prahával vívott oda-visszavágós párharcot a második számú sorozatban, az Európa-kupában a legjobb 16 közé kerülésért a női NB I-ben címvédő FTC, amely az odavágón bravúrt jelentő gól nélküli döntetlennel zárt Prágában.

Albert Flórián csapata a III. kerületi TVE pályáján fogadta a Spartát, a szakember pedig nem változtatott múlt heti csapatán, ám a mérkőzést a vendégek kezdték jobban, ugyanis Hallie Bergford és Franny Cerná góljaival már a 19. percben 2–0-ra vezettek. A szünetig ugyan a zöld-fehéreknek is voltak lehetőségeik, de újabb gólt a csehek szereztek Eva Bartonová révén a 47. percben, újabb bő tíz perccel később pedig Elizabeth Ospeck is bevette Milica Kosztics kapuját. Az FTC ezután sem tudott zárkózni, sőt, a hajrában az egy perccel korábban becserélt Dominika Huvarová alakította ki az 5–0-s vendégsikert, így a magyar csapat nem jutott a 16 közé a második számú kupasorozatban, s véget ért számára az európai kaland.

NŐI EURÓPA-KUPA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, 2. MÉRKŐZÉS
FTC-Telekom–Sparta Praha (cseh) 0–5 (0–2)
FTC-Telekom: Kosztics – Ott, Frajtovics, Zágonyi (Németh A., 22.), Bozsik – Kovács E., Fenyvesi, Hanász (Kubassová, 63.) – Czellér, Nagy Vanessza, Nagy Viktória (A. García, 79.). Vezetőedző: Albert Flórián
Gólszerző: Bergford (7.), Cerná (19.), Bartonová (47.), Ospeck (58.), Huvarová (83.)
Az első mérkőzésen: 0–0

 

Legfrissebb hírek

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
9 órája

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

FTC: egy belső megbeszélés sokkolta a férfi kézicsapatot

Kézilabda
2026.06.25. 10:35

Új korszak indul az FTC női kézilabdázóinál

Kézilabda
2026.06.25. 08:43

Gruber Zsombor: Mindenki bizonyítani szeretne most Borbély Balázsnak

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 07:13

Az FTC 30 fős kerettel utazott el az ausztriai edzőtáborba

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 17:17

Kubatov Gábor: Ha a Fradinak ez lenne az érdeke, hátrébb tudnék lépni

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 15:07

Botka Endre: Borbély Balázs csapatot próbál kialakítani, ami eddig picit a háttérbe szorult

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 15:01
Ezek is érdekelhetik