Csoda Svédországban: bajnok lett a Mjällby

Már a válogatott szünet előtt volt rá esélye a svéd élvonalban valódi tündérmesét produkáló Mjällbynak, hogy megszerezze a bajnoki címet, ám akkor még elmaradt a bajnokavatás. A világbajnoki selejtezők után viszont az első lehetőséget kihasználta a mindössze 800 fős halászfalu, Hällevik 86 éve alapított sárga-fekete csapata, és hétfő este az IFK Göteborg otthonában két, az első félidő közepén szerzett góllal bebiztosította fennállása első bajnoki címét.
Semmit sem bízott a véletlenre a kis csapat, a 21. percben hatalmas, kapu előtti kavarodás végén Jacob Bergström húzta a kapuba a labdát két méterről, hét percre rá pedig Tom Petterson volt eredményes szöglet utáni tumultuózus jelenet végén. Noha még bő egy óra játékidő hátravolt, és mindkét csapat rengeteg kapura lövéssel próbálkozott, az eredmény már nem változott. Ez azt jelenti, hogy a Mjällby indulhat jövő nyáron a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörében – a hällevikiek fennállásuk első nemzetközi kupameccsére készülhetnek.
Hihetnénk, hogy a valamivel több mint 800 főt számláló falucskánál kisebb település még nem adott európai országban élvonalbeli bajnokcsapatot – de tévedünk. Az északír Ballyskeagh falunak az öt évvel ezelőtti adatok szerint nincs 200 lakója, a helyi futballcsapat, a Distillery pedig 1963-ban megnyerte hazája élvonalbeli bajnokságát – bár pontos adatok nem állnak rendelkezésre a hatvanas évekből, vélelmezhető, hogy nem volt jelentősen több lakója akkor sem a településnek.
SVÉD BAJNOKSÁG
27. FORDULÓ
IFK Göteborg–Mjällby 0–2
Degersford–Halmstad 0–1
Az élcsoport: 1. Mjällby 66 pont (már bajnok), 2. Hammarby 55, 3. GAIS 48

A svédeknél egy macska zavart meg egy bajnokit
