Gazdag Dániel csapatának edzője veszi át a Celtic irányítását – sajtóhír

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.11.14. 18:01
null
A Celtic előrehaladott tárgyalásokat folytat Wilfried Nancyval (Fotó: Getty Images)
Sajtóhírek szerint az MLS-ben szereplő Columbus Crew vezetőedzője, Wilfried Nancy közel áll ahhoz, hogy átvegye az 55-szörös skót bajnok Celtic labdarúgócsapatának irányítását.

A Daily Record szerint Wilfried Nancy a Celtic első számú jelöltje, akivel a skót klub előrehaladott tárgyalásokat folytat, az ügyre akár már a hétvégén pont kerülhet.

A 48 éves szakember 2022 óta irányítja a Columbus Crew-t, amellyel két évvel ezelőtt bajnoki címet nyert, a mérlege ez idő alatt 136 mérkőzésen 69 győzelem, 37 döntetlen és 30 vereség.

A Gazdag Dánielt április óta foglalkoztató columbusi klub a mostani idényben az alapszakaszbeli 7. hely után a Keleti főcsoport negyeddöntőjében búcsúzott, így a csapat számára véget ért az évad, ami megnyitotta az utat Nancy esetleges klubváltása előtt. A francia edző szerződése jövő év végéig szól, de állítólag munkaadója nem gördít akadályt a távozása elé, egy-két millió fontért hajlandó elengedni őt a vezetőség.

A Celtic kispadja október 27-e óta üres (ideiglenesen Martin O'Neill irányítja az együttest), miután Brendan Rodgers lemondott vezetőedzői tisztségéről, mivel a glasgow-i csapat egymás után kétszer kikapott a bajnokságban.

 

Legfrissebb hírek

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
2026.09.23. 13:52

Pintér Dánielt behívták az amerikai U20-as válogatottba – az olimpia is ott lehet a távolabbi célok között

Minden más foci
2026.09.22. 20:15

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

MLS: Gazdag Dániel elérte a 150-et, csapata óriási hajrával győzött

Légiósok
2026.09.20. 08:17

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50