Török bundabotrány: több mint száz futballistát tiltottak el ideiglenesen az első és másodosztályból

2025.11.13. 18:12
null
Sallai Roland török válogatott klubtársát, Eren Elmalit is eltiltották (Fotó: Getty Images)
Százkét első és másodosztályú játékos kapott ideiglenes eltiltást a török labdarúgást megrázó fogadási botrány nyomán.

Az élvonalból 25, a másodosztályból 77 futballistára róttak ki szankciót 45 naptól egy évig terjedően.

A Galatasaray török válogatott játékosára, Eren Elmalira 45 napos büntetést szabtak ki. Összesen 1024 labdarúgó játékjogát függesztették fel, miközben a vizsgálat még folyik.

Az október 27-én kirobbant botránnyal összefüggésben korábban 149 játékvezetőt és asszisztenst függesztett fel a török szövetség (TFF), rájuk 8 és 12 hónap közötti eltiltásokat szabtak ki. A nagyszabású vizsgálatra és a szankciókra azért volt szükség, mert kiderült, az 571 regisztrált játékvezető közül 371-nek van fogadási számlája, és 152-en aktívan fogadtak is a mérkőzésekre, megsértve ezzel a szövetség szabályait. Múlt hét péntekig 21 elfogatóparancsot adtak ki – köztük például az élvonalbeli Eyüpspor elnöke ellen is –, és 19 személyt, köztük 17 játékvezetőt vettek őrizetbe. A hatóságok elsősorban hivatali visszaélés és mérkőzések eredményének befolyásolása miatt nyomoznak.

 

Legfrissebb hírek

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

Videó: a Trabzon a háromgólos Szalah vezérletével kiütötte Sallaiékat

Minden más foci
2026.09.19. 21:40

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Háromból három magyar kezdett, Szoboszlai gólt is szerzett – a szerdai BL-eredmények egy helyen

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:10

Sallaiék hiába vezettek, vereséggel kezdték a BL-idényt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:02

Sallai összehozott egy tizenegyest az ellenfélnek, de a Galatasaray így is kiharcolta a győzelmet – videó

Légiósok
2026.09.04. 22:14

Rafael Leao Sallai Roland csapattársa lett – hivatalos

Minden más foci
2026.08.30. 14:26

Fordított a Galatasaray, Sallai Rolandnak fontos szerepe volt az egyenlítésben

Légiósok
2026.08.29. 22:39