Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

R. D. P.R. D. P.
2025.11.10. 11:09
null
Gianni Infantino hangsúlyozta, igenis fontos számukra a játékosok kiegyensúlyozottsága (Fotó: FIFA)
Szombaton tartotta meg a profi labdarúgók érdekeit előtérbe helyező első ülését a FIFA, amelyen a nemzetközi szövetség vezetői és 30 játékos-szakszervezet képviselői vettek részt Rabatban. A találkozón a futballisták jólétét, munkakörülményeit és jogi védelmét érintő kérdések kerültek a középpontba.

A fórumon jelen volt Gianni Infantino, a FIFA elnöke, Mattias Grafström főtitkár, valamint a Players’ Voice Panel tagjai, köztük a legendás George Weah és több korábbi világbajnok labdarúgó. A mostani egyeztetés a júliusi, New Yorkban tartott találkozó folytatásaként valósult meg.

Infantino hangsúlyozta, hogy a FIFA elkötelezett a játékosok jólétének és munkafeltételeinek javítása mellett:

„A FIFA célja, hogy konkrét és érdemi intézkedésekkel járuljon hozzá a futball jövőjének jobbá tételéhez. Örömmel dolgozunk együtt minden olyan szervezettel, amely nyitott a tiszteletteljes párbeszédre és a közös fejlődésre.”

A megbeszélés egyik legfontosabb témája a profi játékosokért létrejött konzultációs fórum volt (Professional Players Consultation Forum), amely a világ profi futballistáinak érdekeit hivatott képviselni.

A fórumon több, a játékosok jólétére fókuszáló kezdeményezésben is megállapodtak

Pihenőidő és regeneráció: legalább 72 órás pihenő két mérkőzés között, minimum 21 napos nyári szabadság, heti egy szabadnap, valamint a hosszú utazások és éghajlati viszonyok figyelembevétele.

FIFA-alap a profi játékosokért: a szövetség 2026 és 2029 között 20 millió dolláros alapot hoz létre, amely anyagi támogatást nyújt azoknak a futballistáknak, akik klubjaik fizetésképtelensége miatt nem jutnak hozzá bérükhöz.

Játékos-szakszervezetek képviselete a FIFA testületeiben: a szakszervezetek képviselői több bizottságban is helyet kapnak, hogy a játékosok véleménye a legmagasabb szintű vezetőkhöz is eljusson.

Fejlesztési támogatás: a FIFA külön programot indít a nemzeti játékos-szakszervezetek megerősítésére, kiemelt figyelemmel az utánpótlás és a női futball fejlesztésére.

Jogi munkacsoport: új bizottság jön létre a játékosokat érintő jogi kérdések – például a szerződések és átigazolási szabályok – folyamatos egyeztetésére.

A FIFA és a játékos-szakszervezetek közötti párbeszéd a következő hónapokban is folytatódik, a cél pedig egyértelmű: hosszú távon biztosítani a profi futballisták érdekeinek védelmét és a sportág fenntartható fejlődését.

 

Legfrissebb hírek

A FIFA húszezer dolláros büntetést rótt ki a spanyolokra

Spanyol labdarúgás
14 órája

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Gianni Infantino csak a rossz kommunikációért kért bocsánatot a FIFA ülésén

Minden más foci
2026.10.15. 18:58

Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál a Balogun-ügy miatt

Minden más foci
2026.10.15. 11:39

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Több mint hatmilliárd dollár szétosztását tervezi a FIFA a következő négy évben

Minden más foci
2026.10.14. 09:51

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.13. 18:31

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56